Török Zsolt az Everest-alaptáborban rekedt

A szombati földrengés után négy nappal a halálos áldozatok száma meghaladja az ötezret Nepálban. Az országban káosz van, a mentőcsapatok még mindig nem jutottak el a nehezebben megközelíthető településekre, a Mount Everest alaptáborában is sokan várnak a segítségre, köztük Török Zsolt aradi magyar hegymászó is.

„Zsolt még mindig az alaptáborban van, csak a rajta levő ruhákkal. A teljes felszerelésünk tönkrement, illetve óriási területen szétszóródott a lavina miatt. Az egyik magaslati hegymászó bakancsát 500 méterre a sátrunktól találta meg” - idézi a Maszol.ro Marius Iliescut, az aradi hegymászó társát.

A nepáli idegenforgalmi hivatal becslése szerint legalább ezer hegymászó - köztük négyszáz külföldi - volt az alaptáborokban vagy feljebb, amikor szombaton a 7,9-es erősségű rengés történt. A földmozgás lavinák sorozatát indította el, melyeknek legalább 18 halálos áldozata van, az eltűntek számát egyelőre nem tudják.

Harag, feszültség és káosz

Szusil Koirala nepáli miniszterelnököt több túlélő is kérdőre vonta, amikor a kormányfő egy katmandui kórházba látogatott. Az emberek víz- és élelmiszerhiánnyal küzdenek, a járványoktól is sokan tartanak.

A The Guardian jelentése szerint mintegy 2,8 millióan lettek földönfutóvá a földmozgás után, akiknek pedig megmaradt a házuk, azok inkább a szabad ég alatt vagy összetákolt sátrakban alszanak, tartva az esetleges utórengésektől. Az ENSZ becslései szerint a 28 milliós Nepál mintegy nyolcmillió lakosát érinti a katasztrófa, és közülük 1,4 millióan szenvednek hiányt élelemben.

Szerdán több mint kétszáz nepáli tüntetett a parlament épülete előtt, követelve, hogy a kormány növelje a nehezebben megközelíthető településekre közlekedő buszjáratok számát, és figyeljenek oda jobban a segélycsomagok elosztására.

„Nem tudtam elérni a családomat. Nincs rá mód, hogy megtudjam, életben vannak-e vagy meghaltak” - idézi a Reuters Kayant Pandayt, az egyik tüntetőt, aki hiába szeretett volna eljutni szeretteihez, mert nincs tömegközlekedés.

A kormány is elismerte, hogy hibákat követtek el a mentési műveletek lebonyolításakor.  Szusil Koirala a Reutersnek azt mondta, tekintettel a sérültekre és a távolabbi települések állapotára, a földrengésnek akár tízezer áldozata is lehet.

80 óra után került elő egy túlélő

Víz és élelem nélkül, három holttest mellett élte túl az elmúlt napokat Rishi Khanal, aki egy összedőlt ház alatt rekedt a nepáli fővárosban.  A 28 éves férfi a saját vizeletét itta, ennek köszönheti az életét.

Khanal egy hétemeletes épület második szintjén volt, amikor a föld remegni kezdett. A legfelső szintek épségben maradtak, a csapatok pedig kiásták, miután meghallották segélykiáltását.A körülményekhez képest szerencsés: a lába sérült meg, melyet az orvosoknak amputálniuk kell, ezért nagy erőkkel keresik a férfi rokonait, mert mint mondják, komoly beavatkozás lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.