Torkig vannak Kínával, szót kér egy új nemzedék

Még maga Nathan Law is meglepődött. A 2014-ben fiatalok által a demokrácia védelmében szervezett „esernyős mozgalom” egyik vezetője csodának nevezte, hogy újonnan alapított pártja, a Demosisto színeiben a vasárnapi választásokon bejutott a hongkongi helyi parlamentbe, a törvényhozó tanácsba. De nemcsak ő, hanem további hét radikális és úgynevezett lokalista, vagyis a szárazföldi Kínától való nagyobb távolságtartás, sőt, függetlenség mellett kiálló fiatal is a képviselők közé került.

Nathan Law 51 ezer voksot kapott, és 23 évesen lett politikai tényező
Nathan Law 51 ezer voksot kapott, és 23 évesen lett politikai tényező

Az eredmény nemzedékváltást jelez a demokráciapárti hongkongi politikai erőkben. A fiatalok több veteránt kiszorítottak a törvényhozás soraiból. „Ez egy új korszak” – idézte a Reuters az egyiküket, Lee Cheuk-yant. Az emberek új arcokat akarnak, ám ennek a demokrata tábor szétdarabolódása az ára – fejtegette.

Az eredmények azonban bizta­tóak a „pándemokraták” számára. Nekik kedvezően dőlt el a voksolás nagy kérdése: a Kína-párti többség mellett megtartják-e a kulcsfontosságú döntések megvétózásához szükséges legalább egyharmados mandátumarányukat. A Pekinggel szemben óvatosabb álláspontot képviselő erők végül harminc helyhez jutottak a 70 tagú törvényhozó tanácsban. E testület 35 tagját választják területi szavazókörökben – itt 19 mandátumot szereztek a demokráciapárti erők, további 11-hez abból a harmincból jutottak, amelyre különböző szakmai csoportok képviselői szavaznak.

Az eredményt ráadásul tovább erősíti, hogy az 58 százalékos részvételi arány a legnagyobb volt azóta, hogy Hongkong 1997-ben brit fennhatóság alól visszakerült a Kínai Kommunista Párt vezette népköztársasághoz.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.