Tömegverekedés volt egy lipcsei menekültszálláson

Tömegverekedés volt egy menedékkérőket befogadó szálláson a németországi Lipcsében, a csütörtök este történt összecsapásban nagyjából kétszázan vettek részt a Szászország tartományi nagyváros rendőrségének pénteki közleménye szerint.
Az eddig napvilágra került információk alapján a tömegverekedés úgy tört ki, hogy egy 17 éves afgán menedékkérő fiú késsel megfenyegetett egy 11 éves szíriai kislányt, aki a nagybátyjához szaladt. A rokon felindultan kérdőre vonta az afgán fiút, amiből előbb dulakodás lett, majd tömegverekedés.

A verekedők különböző eszközöket - botot, ágylábat, ágybetétlécet - ragadva rontottak egymásnak. Rátámadtak a biztonsági őrökre és a német hadseregnek (Bundeswehr) a helyszínen dolgozó - a biztonsági őrök munkáját támogató - katonáira is.

Az összecsapásban több ember megsérült, köztük a Német Vöröskereszt (DRK) két munkatársa.

A rendőrség csak nagy erők bevetésével tudta helyreállítani a rendet. Hat afgán állampolgárt őrizetbe vettek, őket garázdasággal gyanúsítják. Köztük van a késsel fenyegetőző fiatal is. A rendőrséghez több feljelentés is érkezett testi sértés miatt, a konfliktust kirobbantó afgán fiút pedig kényszerítés - erőszakkal fenyegetés - bűncselekménye miatt jelentették fel.

A tömegverekedés a lipcsei nemzetközi vásár egyik pavilonjában történt, amelyben több mint 1800 menedékkérőt helyeztek el, köztük nagyjából 900 szíriai és 250 afgán állampolgárt.

Sajtóbeszámolók szerint miután a rendőrök szétválasztották a verekedőket, az afgánok megtagadták, hogy visszamenjenek a szállásra, és a csarnok előtt, a szabadban töltötték az éjszakát.

Az átmeneti szálláson hétfőn is volt egy kisebb összetűzés, akkor irániak és marokkóiak csaptak össze.

Németországban az utóbbi évtizedek legerősebb menekülthulláma miatt szinte mindenhol zsúfoltak a menedékkérők szállásai, és nem először fordult elő tömegverekedés. Több alkalommal etnikai alapon szerveződő csoportok csaptak össze. Ezért a Szászországgal szomszédos Türingiában - ahol ugyancsak történtek már tömegverekedések - a tartományi kormány felvetette, hogy a menedékkérőket nemzetiség szerint elkülönítve kellene elhelyezni.

Szakértők szerint inkább az elhelyezés körülményein kell javítani, mert a konfliktusok főleg a befogadóállomások zsúfoltsága miatt mérgesednek el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.