Tömegtüntetés a szíriai áldozatok temetésén

Több tízezren tüntettek ismét a Szíria déli részén, a fővárostól 120 kilométerre található Deraaban, a szerdai tiltakozás halálos áldozatainak temetésén. Országszerte több tucat embert letartóztattak.

Több száz katona járőrözött a városban, hogy megakadályozzák a tömeggyűléseket. A Reuters kórházi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy szerdán legalább 37-en haltak meg, miután a titkosrendőrség és a különleges rendőrség többször is a politikai jogokat követelő tömegbe lőtt.

„Akik saját népükre lőnek, hazaárulók! A mártírok vére nem vész kárba!” – skandálták tegnap Deraaban. A tüntetők tiltakozásra szólítottak fel szerte az országban, a pénteki ima utánra.

A tüntetések egy hete kezdődtek Deraaban: akkor a tiltakozók tizenöt gyermek szabadon engedését követelték a hatóságoktól. A fiatalok a tunéziai és az egyiptomi tüntetések jelmondatát („A nép a rezsim távozását követeli!”) firkálták a falakra.

A szíriai vezetés, úgy tűnik, kettős taktikával próbálkozik: egyrészt a kemény rendőrségi fellépéssel megpróbálja csírájában elfojtani a megmozdulásokat – másrészt kísérletet tesz gazdasági reformokkal enyhíteni a szíriak változás iránti vágyát. Tegnap miniszterek utaztak a térségbe, hogy valamiféle megbékélést keressenek a helyi törzsi vezetőkkel a helyzetre, és a gyerekeket is elengedték.

Hogy enyhítse a szíriaikra nehezedő gazdasági nyomást, a kormány már korábban megemelte a közalkalmazottak fizetését, és elállt az állam szubvenciók megszüntetésétől a legfontosabb élelmiszerek körében. Ezzel együtt Damaszkusz (a többi arab rezsim reakcióihoz hasonlóan) azt állítja, hogy külföldi ügynökök állnak a tiltakozáshullám mögött, amely valójában fegyveres bűnözőkből áll. A szíriaik frusztrációja azonban nem csak gazdasági jellegű: az ötven éve érvényben lévő szükségállapot miatt a brutális rendőrség felelősségre nem vonható, a hatalmat átjárja a korrupció és a nepotizmus.

Deraa városában tegnap kifosztották a boltokat, a lakók hosszú küzdelemre számítanak. A Reuters tudósítása szerint többen az 1982-es mészárlás megismétlődésétől tartanak. Akkor a mai elnök, Basar Al-Aszad apja, Hafez Al-Aszad katonákat küldött Hama városába, hogy leverje a Muszlim Testvériség fegyveres szárnyát. Emberjogi szervezetek szerint akkor húszezren haltak meg. 

A tegnapi tüntetésen megjelentek a Szíriával szoros kapcsolatot ápoló Irán- és Hezbollah-ellenes jelszavak is. Deraa városa (ahogy Szíria általában is) szunnita többségű, és ez külön feszültséget jelent a síitákhoz köthető alavita uralkodó elittel szemben. A Reuters szerint a város konzervatív, de baloldai nasszerista kapcsolatai is vannak.

A nagylétszámú katonai jelenlét feltehetően annak is szól, hogy Aszadék attól tartanak: a Muszlim Testvériség vagy szélsőséges, iszlamista csoportok aktivistái  – kihasználva a zűrzavart – megpróbálnak átszivárogni a szomszédos Jordániából.

Kormányellenes tüntetők Deraaban
SYRIA, DARAA : Anti-government activists gestures as they gather on the streets of Daraa, 100kms south of the capital Damascus on March 23, 2011. Syrian security forces fired on anti-regime protesters near a mosque in then town, killing five and wounding scores, rights activists said as the government blamed a "gang" for the violence. AFP PHOTO/ANWAR AMRO
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.