Tömeges és törvényes betelepítést javasol egy brit képviselő

Egy nemzetközi szervezet vezetője szerint az EU-nak évente százezres nagyságrendben kellene befogadni menedékre szorulókat harmadik országokból, hiszen úgy is idejönnek, legfeljebb nem legálisan, hanem embercsempészek segítségével.

Öt éven át évi 108 ezer, nemzetközi védelemre szoruló embert fogadjanak be az Európai Unió országai — javasolja David Miliband korábbi brit munkáspárti képviselő, a New York-i székhelyű Nemzetközi Mentőbizottság (IRC) elnöke. A politikus csütörtökön az Európai Parlament egyik szakbizottságában tartott felszólalásában a migránsok törvényes mederbe terelt, és a jelenleginél nagyvonalúbb, harmadik országokból történő áttelepítését szorgalmazta.

Az Európai Unió jelenleg a migránsok 8 százalékának ad otthont, miközben 86 százalékuk alacsony, vagy közepes jövedelmű országokban talál menedékre — mondta Miliband. Szerinte nem az a kérdés, hogy jönnek-e menedékkérők Európába, hanem az, hogy legálisan, szervezett formában érik-e el a kontinens határait, vagy törvénytelenül, embercsempészek áldozataiként.

A képviselők néhány hónapon belül leteszik az asztalra a menedékkérők európai betelepítésére vonatkozó parlamenti álláspontot. A tegnapi vitában többségük a humanitárius segítségnyújtás és a szolidaritás fontosságát hangsúlyozták, szorgalmazva a befogadandók számának növelését.

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy az Európai Unió minden évben tegyen kötelezettségvállalást arra, hogy befogad meghatározott számú, nemzetközi védelemre szoruló embert. A tárgyalás alatt álló terv szerint az egyes országok önként dönthetnének arról, hogy részt vesznek-e a programban. A harmadik országokból érkezők szervezett betelepítésére az EU semmiféle kötelező erejű kvótát nem kíván érvényesíteni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.