Tőkés hazamegy szentnek

A volt református püspök az erdélyi politikára, „az Erdélyi Magyar Néppárt létrejöttére és az abban betöltött védnöki szerepkörére” akar összpontosítani, ezért elhagyja az Európai Parlament alelnöki székét. A folyosókon azt rebesgetik, Tőkésnek nincs meg a támogatottsága a brüsszeli újraválasztáshoz.

Tőkés László levélben tájékoztatta Szájer Józsefet, az Európai Néppárt (EPP) frakció fideszes alelnökét, valamint Gyürk Andrást, a magyarországi néppárti küldöttség vezetőjét arról, hogy a parlamenti ciklus második felére nem kívánja meghosszabbíttatni EP-alelnöki mandátumát. Egy évvel ezelőtt az égisze alatt működő szervezet, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselői még úgy fogalmaztak, Tőkés európai formátumú politikus, akinek nem a pártpolitikában vannak feladatai – emlékeztet ennek kapcssán a manna.ro erdélyi magyar hírportál.

A volt református püspök többet kíván foglalkozni az EMNT-vel, amelynek elnöke, valamint a szeptemberben bejegyzett Erdélyiu Magyar Nemzeti Párttal (EMNP) is. Levelében Tőkés köszönetet mondott azért, hogy a magyar delegáció jelölésével és a néppárti politikai csoport támogatásával a Magyarország államelnökévé megválasztott Schmitt Pál nyomdokába lépve választották meg az Európai Parlament alelnökének – tájékoztatott Tőkés sajtóirodája. „Másfél esztendőre terjedő szolgálati időmet igyekeztem a lehető leghasznosabban és legeredményesebben kitölteni. A »Keresztény Európát« meghirdető képviselői programom szellemében – egyebek mellett – a Lisszaboni Szerződés 17. cikkelye értelmében munkálkodtam az EU intézményei és az egyházak közötti párbeszéd előmozdításán és intézményesítésén, ami közvetlen módon is alelnöki hatáskörömbe tartozott” – írta december 2-án kelt levelében az EP-alelnöke.

Tőkés azzal indokolta döntését, hogy EP-képviselői vállalásai mellett idejét és energiáját „az erdélyi magyarság otthoni szolgálatára” kívánja fordítani, „különös tekintettel a tavaly elkezdődött nemzetpolitikai rendszerváltozásra, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács mozgalmi és intézményi tevékenységének a kiterjedésére, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt létrejöttére és az abban betöltött védnöki szerepkörömre”.

Korábban az Európai Néppárt marseille-i kongresszusán tartózkodó Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára Facebook-oldalán megszellőztette: a folyosókon azt beszélik: „Tőkés László nem indul újabb európai parlamenti alelnöki tisztségért, mert nincs támogatottsága és nem akar veszíteni”. Tőkés Lászlót 2010 júniusában választották EP alelnökké a Fidesz javaslatára. Korábban Toró T. Tibor a manna.ro-nak azt nyilatkozta, hogy az EP alelnöke nem vállal pártpolitikai szerepet, mert európai formátumú politikus, akinek a kárpát-medencei egységet kell képviselnie.

Tőkés 2007-ben püspökként nagyváradi kampányirodájában. Otthon szeretne szolgálni
Tőkés püspök nagyváradi kampányirodáján beszédet mond
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.