Többször támadnak a kalózok

Jelentősen, több mint harmadával nőtt a világ tengerein elkövetett kalóztámadások száma 2011 első felében a tavalyi év ugyanezen időszakához képest - derült ki a Nemzetközi Tengerhajózási Hivatal (IMB) csütörtökön közzétett jelentéséből.

Összesen 266 kalóztámadást jegyeztek föl 2011 első hat hónapjában, ez 36 százalékos növekedést jelent a 2010. január-júniusi időszakhoz képest.

A támadások több mint 60 százalékát szomáliai kalózok számlájára írják. Ez is növekedést jelent, mert a tavalyi első félévben elkövetett nem egészen kétszáz kalóztámadásból még csak nagyjából minden másodikat követtek el szomáliai bűnbandák. A "hatékonyságuk" ugyanakkor csökkent, idén 21 hajót kerítettek a hatalmukba a tavalyi 27-tel szemben. Az IMB szerint ez arra vezethető vissza, hogy megnőtt a katonai jelenlét a leginkább érintett térségben, az Afrika szarva és a dél-jemeni partok között elterülő Ádeni-öbölben, ahol nagyon sok kőolajszállító hajó halad át.

A banditák a jelentés szerint egyre inkább jól felszereltek; öt éve még csak késekkel voltak felfegyverkezve, ma már mindegyiküknél automata fegyver van, sőt nemrégiben a jemeni Áden kikötővárosától alig 30 kilométernyire rakétagránátot lőttek ki egy óriási tankerre, amely 141 ezer tonna kőolajat szállított. Jellemző az is, hogy a kalózok egyre vakmerőbbek; múlt hónapban - a monszun időszakában - viharos időben támadtak meg egy hajót az Indiai-óceánon, korábban ilyesmire nem nagyon volt példa.

Június végén 20 hajó és összesen 420 túsz volt a szomáliai kalózok fogságában. A banditák több millió dolláros váltságdíjat követelnek a foglyok elengedése és a hajók visszaszolgáltatása fejében.

Romlott a helyzet idén az első félévben a nyugat-afrikai Benin partjainál is, ahol idén március óta 12 tankert ért támadás, miközben tavaly még egyet sem. Veszélyesek Nigéria területi vizei is, itt 17 kalóztámadást jegyeztek föl, igaz, ezek közül egyelőre csak minden harmadiknak a megtörténtét sikerült az IMB-nek megerősítenie minden kétséget kizáróan.

A harmadik olyan térség, ahol a hajók különösen ki vannak téve kalóztámadásoknak, a Szingapúr és Indonézia között elterülő Malaka-szoros és térsége; az év első hat hónapjában összesen félszáz kalóztámadást jelentettek a szorosból, továbbá indonéziai, malajziai területi vizekről és a Dél-Kínai tengerről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.