Többféleképp értékelik Izraelben az iráni megállapodást

A vártnál jobb alkunak látja a Teherán és a nagyhatalmak közötti nukleáris megállapodást a Jediót Ahronót című izraeli újság elemzője. A Háárec egyik publicistája a lap pénteki számában azonban azt írja, nem biztos, hogy a rendelkezésre álló három hónap alatt sikerül megoldani a nyitva tartott kérdéseket. 

Ron Ben Jisáj neves külpolitikai elemző a Jediót Ahronót honlapján, a yneten azt írta, hogy az amerikai elnök olajágat kínált a megállapodást végig támadó Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek, amelyet annak el kellene fogadnia, és segítenie kellene a még meglévő hiányosságok kiküszöbölésében Barack Obamát.

Jisáj szerint jó alku született, noha számos kulcskérdés még megoldatlan maradt, köztük az Irán elleni szankciók feloldásának ütemezése, a Teherán által már felhalmozott dúsított urán sorsa, az urándúsító centrifugák fejlesztésének lehetősége, és nyitott kérdés egyelőre az is, hogy fellazul-e majd az évek során az egyezség végrehajtása.

Jisáj mégis meglepően részletesen kidolgozottnak véli az egyezményt, amelynek valódi próbája az átfogó megállapodás megkötése lesz június 30-áig. Ha azt a jelenlegi helyzet alapján kötik meg, Izrael számára elfogadható lesz, mert legalább tíz évre megakadályozza Iránt a bombához szükséges hasadóanyag előállításában - írta.

Ennél jobb eredményt a szakértő szerint még egy katonai csapással sem lehetett volna elérni, és Izraelnek el kellene fogadnia Barack Obama meghívását a végső megállapodás kidolgozásában való részvételre.

Hami Selo, a Háárec pénteki számában megjelent véleménye szerint az arab államok egy része és Izrael, valamint az amerikai republikánusok számára az ajatolláhokkal Obama által aláírt bármilyen egyezmény csak rossz lehet, és annak részletei teljesen mellékesek.

Obama az egyezmény kongresszusi védelme érdekében csütörtökön megváltoztatta ellenséges hangvételét Netanjahuval szemben, megígérte, hogy Izrael javára cselekszik, és személyesen beszélt az izraeli kormányfővel. Ezzel megteremtette Benjámin Netanjahu számára a lehetőséget a visszavonulásra, hogy a nyolcnapos pészahi ünnep alatt irányt váltva háttérbe vonuljon, és befolyást gyakorolhasson a végleges átfogó egyezményre - írta.

Selo szerint is számos lyuk tátong a keretmegállapodáson, és nem biztos, hogy a rendelkezésre álló három hónap alatt sikerül megoldani a nyitva hagyott kérdéseket, de az emberek többsége számára a részletek, a különféle centrifugák paraméterei érthetetlenek, számukra az összkép a fontos.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.