Többezres baloldali tüntetést hozott össze egy varsói szakács

Szokatlan – baloldali – szellemű tüntetés volt Varsóban. Az ürügy még mindig az elnöki palota elé állított kereszt, de még inkább az állam világi jellege.

Varsóban a képzőművészeti akadémia 22 éves szakácsa, Dominik Taras hirdette meg a békés tüntetést a Facebook közösségi oldalon. A városi hatóságok engedélyezték a megmozdulást, amelyre hétfő este a várakozást messze maghaladó számban jöttek fiatalok, sokan vidéki városokból. A tüntetést formálisan azért tartották, hogy vigyék el az elnöki palota előtti térségből az ott felállított fakeresztet, amely több hónapja a lengyel nemzeti-katolikus jobboldal, a klerikális erők és az őket használó jobboldali párt kultikus helyévé lett. A varsói érsekség, a keresztállító cserkész-szervezetek és az elnöki hivatal megállapodott, hogy az emlékkeresztet átviszik egy közeli templomba, ám augusztus 3-án ezt az ott állandóan tüntető csoport megakadályozta.

Hétfőn a tüntetők nagyon határozottan kifejezték akaratukat: – Templomba a kereszttel! – kiáltották. Sok transzparens a világi állam, az alkotmány védelmére szólított fel. Látszott olyan felirat is, amely „Mohersapkákat a máglyára!” felirat állt. (Ilyen fejfedőt hordanak a politikailag a konzervatív jobboldal oldalán kiálló harcos idős hölgyek Lengyelországban.)

A tüntetés nagyon békés happening volt. – A cirkusz sikerült! – jelentette ki Taras. A jobboldali sajtó hisztérikusan válaszolt, ahogy egyes püspökök is a kereszténységet látják veszélyben a fiatalok akciója nyomán. Donald Tusk miniszterelnök szerint viszont nincs szükség hatósági fellépésre. Azt mondta a tüntetés után: Varsó a hagyományos demokráciák fővárosára, és nem valamilyen elkeserítő helyre emlékeztet. A miniszterelnök támogatja, hogy a szmolenszki katasztrófa áldozatairól emléktáblával emlékezzenek meg a kereszt helyén. A konzervatív jobboldal és a „keresztvédő” egyházi média kedd estére ellentüntetést hirdetett.

A hétfő esti tüntetés módosította nemzetközi megfigyelők Lengyelország-képét. Kiderült, hogy sokan hajlandók személyes kiállással is utcára menni baloldalinak, de legalábbis liberálisnak minősített ügyekért. Azt, hogy alakul egy új, modern baloldali szavazótábor Lengyelországban, jelezte az elnökválasztás első fordulója. A baloldali SLD jelöltje a vártnál több szavazatot kapott, és nem csak a mindig hű veteránoktól.

A mostani tüntetés egyértelműen a klerikális jobboldal, az egyházias erők túlhatalma elleni kiállás volt. Az egyház nyomást gyakorol az emberek mindennapi életére. Politikai vita folyik például a lombikbébi eljárások szabályozásáról, az abortusz és a születésszabályozás kérdéseiről, a melegek jogairól. Vitatott a katolikus egyház jelenléte az iskolákban, gyakorlatilag kötelező a hittan, mert a legtöbb iskolában nem oktatnak helyette erkölcstant.

A kereszt jelenléte közintézményekben kérdésessé teszi az állam világi jellegét. A jobboldali konzervatív erők az egyház szélsőségeseivel összehangban ténykedve lépnek fel. A Radio Maryja körül kialakított médiabirodalom és szervezetek pedig egyszerre mozgósítanak a médiában és mozgatnak – ha kell, a mohersapkások utcai osztagait.

A tüntetők az elnöki palota elé állított kereszt eltávolítását követelték
Protesters urging the removal of a wooden cross gather in front of the presidential palace during clashes with "cross defenders" in Warsaw August 9, 2010. Thousands of people staged a noisy protest Monday night in Poland's capital urging the removal of a wooden cross four months after it was set up as a memorial to victims of a plane crash, which included the country's late president Lech Kaczynski. The road sign reads "Attention! Cross defenders". Picture taken on August 9, 2010. REUTERS/Kacper Pempel (POLAND - Tags: POLITICS CIVIL UNREST RELIGION)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.