Velencei Bizottság: félni fognak Handótól a magyar bírók

Nem elegendők a magyar kormány által az igazságszolgáltatással kapcsolatban múlt héten benyújtott törvénymódosítási javaslatok – mondta Brüsszelben újságíróknak Thomas Markert, a Velencei Bizottság titkára.

A politikus szerint a Velencei Bizottságnak nincs meg a módosítások szövege, a magyar kormány ugyanis csak egy listát juttatott el az Európa Tanács tanácsadó testületéhez a tervezett változtatásokról. Markert üdvözölte, hogy a magyar kormány csökkenteni kívánja az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének kezében összpontosuló hatalmat, de szimbolikus változtatásnak nevezte az OBH vezetőjének elszámoltathatóságára vonatkozó módosítási javaslatokat, és kitért arra, hogy a kilencéves mandátum változtatására sincs is szándék a kormány részéről. – Ez összességében nem elég – fogalmazott, hozzátéve, hogy amíg erre a bizottság nem kap felkérést, a velencei testület nem vizsgálja meg részletesen a módosító javaslatot.

Markert kifejtette, a jogászokból, szakértőkből álló Velencei Bizottság – amely múlt pénteken fogadta el a magyar igazságszolgáltatással és egyházügyi törvénnyel kapcsolatos álláspontját – azt szeretné, ha nem egy ember, hanem egy plurális, nem csak bírákból álló testület rendelkezne a jogkörökkel. A kifogásolt szabályozás szerint az OBH vezetője tulajdonképpen teljhatalmú ura a magyar igazságszolgáltatásnak, aki döntést hoz bírók kinevezéséről, és ügyek áthelyezéséről más bíróságokra. A bizottság szerint az is problémás, hogy az OBH elnöke valójában nem felelős senkinek, ráadásul a kilencéves mandátum lejárta végén utódát szintén kétharmados többséggel kell megválasztani, de ha ez nem sikerül, akkor kitolódhat a kilencéves mandátum. Markert úgy látja, a magyar bírák – karrierjüket féltve – nem merik majd kritizálni az OBH vezetőjét. A német jogász szerint kompromisszumos megoldás lehet, hogy az OBH elnökének döntését bíróságon meg lehessen támadni.

Önmérsékletet kellene tanúsítani, ha egyetlen pártként ekkora többsége van valakinek – mondta Thomas Markert azzal kapcsolatban, hogy bár a kormány kétharmados parlamenti többsége és annak kihasználása nem törvénytelen, felveti a politikai kultúra kérdéskörét. Példaként az új magyar alkotmányt említette: formálisan nem kifogásolható, hogy az ellenzék nélkül, kétharmados többséggel fogadta el az alaptörvényt a Fidesz, de épp az eredeti cél – a megerősített legitimitású alkotmány megalkotása – sérült a folyamatban. Emlékeztetett: a kétharmados szabályt alapvetően a konszenzusteremtés érdekében találták ki. Azt is hozzátette: a magyar jogalkotásban túl sok kétharmados parlamenti többséget igénylő jogszabály van.

Markert a héten elkísérte Budapestre az Európa Tanács főtitkárát, Thorbjorn Jaglandot. A tárgyalásokkal kapcsolatban elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök szerint nehézségekbe ütközhet meggyőzni a Fideszt a Velencei Bizottság által javasolt változtatások meglépésére. A német jogász elmondása szerint a kormányfő arra hivatkozott, hogy bár ő Európa-barát irányba szeretné terelni pártját, az Európából érkező támadások közepette ez egyre nehezebb.

Markert a tájékoztatón kitért arra: a Velencei Bizottság várhatóan júniusra végez a többi – részben a magyar kormány, részben az Európa Tanács parlamenti közgyűlése által kért – jogszabályi vizsgálattal. (A választások, információs szabadság, alkotmánybíróság, ügyészség, nemzetiségek és családvédelem vizsgálata mellé már az alkotmány átmeneti rendelkezéseiről szóló törvény vizsgálata is felkerült.) Valószínűleg csak ezután, a Európa Tanács parlamenti közgyűlésének októberi ülésén döntenek arról, hogy megindítják-e az úgynevezett monitoring eljárást Magyarországgal szemben. A monitoring eljárást alapvetően arra találta ki annak idején a most 47 tagországot számláló Európa Tanács, hogy a bizonytalan, aggályos jogállami, demokratikus berendezkedéssel bíró tagokat a demokratikus értékek betartására sarkallja.

Markert szerint a monitoring eljárás megindítása komoly politikai nyomásgyakorlással bírna. Igen kellemetlen lenne ugyanis az a precedens nélküli lépés, hogy az ET egy uniós tagállammal szemben alkalmazza ezt a lehetőséget.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.