Több százezren a riói melegfelvonuláson

Tizennyolcadik alkalommal rendezték meg a riói melegfelvonulást.

A helyi idő szerint vasárnap, a Copacabanán tartott felvonuláson a rendőrség az esemény kezdetén 300 ezresre becsülte a résztvevők számát, amely a szervezők reményei szerint a meleg büszkeség napjának végére elérhette az egymilliót.

A Rio de Janeiró-i – bár nem a legnagyobb – hagyományosan a legszínesebb melegfelvonulás Brazíliában. A leszbikus, meleg, biszexuális és transzszexuális (LMBT) közösség jelképeivel tarkított eseményt idén is hangos zene és tánc kísérte a Copacabanát határoló sugárúton.

A résztvevők a szexuális diszkrimináció és a vallási intolerancia leküzdésére szólítottak fel. "Egy olyan csodás helyen, mint Rio, nem fér meg a homofóbia" – hirdették egyesek, míg mások azt írták transzparenseikre: "Vallási szabadságot és emberi jogokat Riónak!".

Az aktivisták egyik legfontosabb követelése az azonos neműek házasságkötésének törvényi szabályozása volt. A brazil országos igazságügyi tanács májusban ugyan jóváhagyta az azonos neműek házasodási jogát, az ennek gyakorlati megvalósulásához szükséges jogi szabályozás azonban rendezetlen.

Argentína és Uruguay mellett Brazília a harmadik ország Latin-Amerikában, ahol engedélyezték a melegházasságot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.