Több száz menekült fulladt Dél-Szudánban a Nílusba

Egy rémhír miatt kellett meghalniuk. A túlzsúfolt komp elsüllyedt.

Hatósági bejelentések szerint két-háromszáz ember vesztette életét kedden egy Níluson történt kompbalesetben Dél-Szudánban. Az áldozatok – legtöbbjük nő és gyerek – menekültek voltak, az olajban gazdag Felső-Nílus szövetségi állam fővárosát, Malakalt hagyták el arra a hírre, hogy a várost megtámadták az ellenzék vezéréhez, Riek Machar volt alelnökhöz hű erők. A kompra több százan zsúfolódtak fel, a túlterhelt vízi jármű pedig elsüllyedt alattuk. Philip Aguer, a hadsereg szóvivője szerint mindannyian a vízbe fulladtak. Bár az ENSZ dél-szudáni irodájának az igazgatóhelyettesére, Toby Lanzerre hivatkozva az al-Dzsazíra azt írta, hogy Malakal körül most heves harcok dúlnak, Philip Jiben tájékoztatási miniszter cáfolta, a várost megtámadták volna Machar egységei. A tárcavezető szerint a városban és körülötte nyugalom van, minden a szokott mederben folyik.

Malakal már kétszer cserélt kezet azóta, hogy december 15-én Dél-Szudánban kitört a felkelés Salva Kiir elnök ellen. Kiir azt állítja, hogy Machar a fővárosban, Dzsúbában puccsot kísérelt meg ellene. Az öt szövetségi államra is átterjedő konfliktusnak eddig több mint ezer halottja van, a nemzetközi orvosi szervezet, a Médecins Sans Frontières szerint pedig 352 ezer ember földönfutóvá vált. Csak Dzsúbában negyvenezren, Malakalban pedig húszezren menekültek be ENSZ-létesítményekbe a harcok elől.

Aguer a kompbaleset mellett arról tett bejelentést, hogy a hadsereg egységei most Jonglei szövetségi állam fővárosa, Bor ellen vonulnak, alig egy héttel azután, hogy sikerült visszafoglalniuk Unity fővárosát, Bentiut. A Dzsúbától 200 kilométerre északra Bort a felkelés kitörése óta eltelt egy hónap alatt már háromszor foglalták el vagy vissza.

Eközben a regionális kereskedelmi csúcsszervezet, az IGAD országai szeretnék tárgyalóasztalhoz ültetni Kiirt és Machart. Etiópiában hetek óta folynak tárgyalások, de a feltételekről még mindig nem állapodtak meg. Az ellenzék csak akkor hajlana a fegyverletételre, ha Kiir elengedi a politikai foglyokat, de feltétel az elnököt támogató ugandai erők távozása és a Unityben és Jongleiben kihirdetett statárium feloldása is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.