Több mint hárommillió illegális lőfegyver Szerbiában

Szerbiában az illegálisan tartott lőfegyverek száma meghaladja a hárommilliót. Nagy részük a 90-es évek délszláv háborúiból maradt meg.

Szerbiában minden engedélyezett lőfegyverre három illegálisan birtokolt puska vagy pisztoly jut, vagyis a mintegy egymillió regisztrált lőfegyver mellett az illegálisan tartott lőfegyverek száma meghaladja a hárommilliót - írta csütörtöki számában az újvidéki Magyar Szó című napilap. A 2011-es népszámlálás adatai alapján ez azt jelenti, hogy minden háztartás átlagosan 1,2 lőfegyvert birtokol törvénytelenül.

Szakértőkre hivatkozva a lap azt írta, hogy nemcsak a bűnözők tartanak engedély nélkül otthon lőfegyvert, hanem sok átlagember is. Dobrivoj Radovanovic például kiemelte, az is előfordul, hogy miután valaki megkapta az engedélyt valamilyen fegyverre, több pisztolyt és puskát is beszerez, és otthon rejtegeti őket.

Igor Pesic kriminológus pedig azt közölte, hogy Szerbiában a lőfegyverrel elkövetett gyilkosságok mindegyikéhez illegálisan tartott fegyvert használtak. „Leggyakrabban pisztollyal gyilkolnak, amelyről eltávolították a nyilvántartási számot. Így esély sincs kideríteni a fegyver származási helyét” - mondta a lapnak Pesic. Hozzátette: „Az is sokat jelentene, ha Horvátországhoz hasonlóan Szerbiában is szerveznének egy fegyverbeszolgáltatási akciót, amelynek keretében az állampolgárok önkéntesen, mindenféle szankció veszélye nélkül adhatnák le be nem jegyzett pisztolyukat, puskájukat.”

A Vreme szerbiai hetilap újságírója, Milos Vasic a kilencvenes években készített egy felmérést a fegyvertartási szokásokról. A Magyar Szónak megerősítette vizsgálatának eredményeit, miszerint Szerbiában az engedéllyel tartott lőfegyverek mindegyikére három illegálisan birtokolt jut. Elmondta, hogy a „fegyvergyűjtögetés” már a második világháború után megkezdődött, amikor a férfiak így akarták óvni családjuk biztonságát. Ez a „gyűjtögetés” hatványozottabbá vált a délszláv háborúk idején, vagyis 1991 és 1995 között, illetve az azt követő időszakban.

„Az engedéllyel és az illegálisan tartott fegyverek aránya a 90-es évekig teljesen más, akkor elenyésző volt azoknak a száma, akik nem szerezték be a szükséges dokumentumokat. Jugoszláviában évente átlagban négy-öt előre kitervelt gyilkosságot követtek el lőfegyverrel, felindulásból pedig csak többévente egyet-egyet” – mondta Vasic . Hozzátette, hogy azokban az időkben a gyilkosságokat általában regisztrált lőfegyverrel követték el, ma viszont ez épp fordítva van. A 90-es évekig az is csak keveseknek jutott eszébe, hogy illegálisan tartott fegyverüket magukkal vigyék valahová. Mára ezen a téren szintén gyökeresen megváltozott a helyzet, napjainkban szinte már csak az engedély nélkül tartottakat hordják magukkal a tulajdonosok.

A NATO vezette koszovói nemzetközi erő, a KFOR adatai szerint a koszovói lakosság körülbelül 500 ezer puskát, 500 ezer pisztolyt, valamint több százezer kézigránátot és más robbanóeszközt birtokol. A fegyverek többsége Macedóniából érkezik Koszovóba, onnan egy részüket Szerbiába szállítják. A másik jelentős fegyverszállítási útvonal Montenegróból vezet Szerbiába.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.