Többmilliós kártérítést kapnak az eltűnt maláj gépen utazók rokonai

Elkezdték folyósítani a kártérítés első részletét a rejtélyes körülmények között eltűnt maláj gépen utazók rokonai számára. 

Eddig hat malajziai, és egy kínai család kapta meg az 50 ezer dolláros összeget (kb. 11,3 millió Ft), ami csupán a kártérítés első részlete. A BBC szerint az eltűnt gépen utazó 239 személy rokonai összesen 175 ezer dollárt kaphatnak fejenként. A Malaysian Airlines biztosítója, a német Allianz egyelőre negyven érintett család követeléseit vizsgálja.

Malajzia helyettes külügyminisztere a minap arra utalt, hogy amíg a gépet nem nyilvánítják eltűntnek, addig nem lehet a rokonoknak kifizetni a teljes összeget. Sokaknak azonban nem nyújt vigaszt a kártérítés, ugyanis ők reménykednek benne, hogy  szeretteik még életben vannak. Néhány család össze is állt, és a közösen gyűjtött mintegy 5 millió dollárból a saját szakállukra kezdték el kerestetni az eltűnt boeinget.

Az ausztrál állam, nemzetközi segítséggel szintén keresi a gépet, ám az eddigi erőfeszítések nem hoztak semmilyen eredményt.

Az MH370-es járat március 8-án tűnt el azt követően, hogy elindult Kuala Lumpurból Pekingbe. A boeing nyomtalanul tűnt el, szakértők szerint az Indiai-óceánba csapódott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.