Több százan haltak meg, mégis szuperbiztonságos volt repülni tavaly

„Bár a repülésbiztonság kérdése tavaly folyamatosan a címlapokon kapott helyet, az adatok azt mutatják, hogy a légi közlekedés egyre biztonságosabb” - mondta a Nemzetközi Légiszállítási Szövetség (IATA) vezetője.

Tony Tyler kifejtette, hogy míg 2014-ben összesen 641 ember halt meg repülőgép-katasztrófában, addig 2009–2013 között évente 517-en vesztették életüket, átlagosan 19 balesetben.

A 250 légitársaságot magába foglaló IATA jelentése szerint a tavalyi év minden idők legbiztonságosabbja volt a légi szállítás szempontjából, hiszen a balesetek száma csökkent a felszállások számához viszonyítva. Tyler a Reutersnek elmondta, hogy egymillió repülőútra tavaly mindössze 0,23 baleset esett, míg ez 2013-ban 0,41 volt, az ötéves átlagot tekintve pedig 0,58.

Ez azonban nem teljesen fedi a valóságot, hiszen a Malaysian Airlines és a KLM Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, tavaly júliusban, Kelet-Ukrajnában lelőtt Boeing 777-esét nem számolták bele az idei balesetek közé. Ennek oka az, hogy az MH17-es járattal történt szerencsétlenség nem baleset a Nemzetközi Légiszállítási Szövetség szerint. A feltételezések, és a vizsgálat állása szerint a gépet rakétatalálat érte, Kijev az oroszbarát szeparatistákat vádolta a merénylettel, az orosz sajtó egy része viszont az ukrán felet gyanúsította meg. A repülőgépen 283 utas és 15 főnyi személyzet utazott.

Bekerült azonban a statisztikába a tavaly március 8-án az Indiai-óceánba zuhant Malaysia Airlines 370-es Kuala Lumpur-Peking járata. A balesetben 239-en vesztették életüket. Hogy pontosan mi történt, máig nem tudni.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.