Több száz sírt gyaláztak meg egy franciaországi zsidó temetőben

Több száz sírt meggyaláztak egy zsidó temetőben a kelet-franciaországi Sarre-Unionban - közölte vasárnap este Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter, aki a leghatározottabban elítélte a „gyalázatos" cselekményt.
„A köztársaság nem fogja eltűrni ezt az újabb támadást, amely azon értékeket rombolja, amelyek minden franciát érintenek" - olvasható a miniszter közleményében. „Mindent meg fogunk tenni ezen gyalázatos cselekmény elkövetőjének vagy elkövetőinek azonosítására, előállítására és bíróság elé állítására" - tette hozzá a belügyminiszter. Cazeneuve szerint „semmilyen erőszak, semmilyen, a rasszizmus vagy a vallási intolerancia bármilyen formája által táplált gyűlöletkeltő vagy tiszteletlen megnyilvánulás nem fogja megváltoztatni a szabad együttélésre irányuló megtörhetetlen szándékunkat".

Marc Séné, a település polgármestere a BFM hírtelevízióban elmondta: a temetőben található négyszáz sírnak mintegy felét gyalázták meg, valószínűleg pénteken vagy szombaton. A sírokra nem festettek feliratokat vagy horogkereszteket, de kiforgatták őket a helyükből. „Többen lehettek, mert a kár nagyon jelentős" - mondta a polgármester.

Francois Hollande államfő „a leghatározottabban elítélte" a sírgyalázást. Az elnöki hivatal közleménye szerint az államfő ígéretet tette arra, hogy "ennek a gyalázatos és barbár cselekménynek az elkövetőit azonosítani fogják és megbüntetik". „Franciaország eltökélten és fáradhatatlanul küzd az antiszemitizmus és azok ellen, akik a köztársaság értékeit támadják" - olvasható a közleményben.

Manuel Valls miniszterelnök a Twitteren ítélte el a „gyalázatos és antiszemita" tettet, az „emlékezet" yalázását. A kormányfő is jelezte, hogy a hatóságok mindent meg fognak tenni az elkövetők megtalálásáért.

Nem ez az első alkalom, hogy Sarre-Union zsidó temetőjét meggyalázták: 1988-ban mintegy hatvan, 2001-ben pedig 54 zsidó sírt rongáltak meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.