Több mint 24 ezer fegyveres őrzi Rómát

Több mint 24 ezer katona, rendőr, csendőr felügyeli a biztonságot az olasz fővárosban a decemberben kezdődő szentév közeledtével - közölte kedden Angelino Alfano olasz belügyminiszter, aki a legnagyobb kihívásnak az esetleges dróntámadásokat tekinti.
Angelino Alfano az olasz közszolgálati rádiónak elmondta, hogy a Ferenc pápa által meghirdetett szentév december 8-i kezdetére további mintegy ezer katonát vezényelnek Rómába. Jelenleg is több mint 24 ezer egyenruhában szolgálatot teljesítő rendőr, csendőr, pénzügyőr és katona felügyeli Róma és környéke biztonságát - hangsúlyozta az olasz belügyminiszter, aki most először árulta el a biztonsági készültségben résztvevő hatósági emberek létszámát. Azt nem fedte fel, hogy hányan szolgálnak civilben.

Vatikáni források szerint a Szent Péter térhez vezető római utcákban több mint százra tehető a civilben szolgálatot teljesítő olasz biztonságiak száma, akik a turisták és zarándokok között vegyülnek el.

Angelino Alfano elmondta, hogy járőrözés helyett állandó biztonsági posztokat jelöltek ki az olasz főváros e szempontból legérzékenyebb pontjain. Például a római bazilikáknál, amelyeknek bejáratainál a Párizsban történt péntek éjszakai merényletek óta gépfegyveres katonák őrködnek. A jelentősebb közlekedési csomópontokhoz is páncélos járműveket vezényeltek.

A belügyminiszter kijelentette, hogy biztonsági szempontból a legnagyobb kihívást az esetleges dróntámadások jelentik. Hangsúlyozta, hogy a Vatikán feletti légtér - ahogyan már eddig is - a 2016. november 20-ig tartó szentév teljes ideje alatt le lesz zárva.

A politikus megjegyezte, hogy a Szent Péter térre tartó zarándokokat külön nekik kijelölt folyosókon vezetik majd ellenőrzésre.
Angelino Alfano cáfolta azokat az olasz sajtóértesüléseket, miszerint az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet tagjai kapcsolatba léptek volna az olasz szervezett bűnözéssel.

"Meg kell akadályoznunk, hogy Olaszországban a francia külvárosokhoz hasonló peremnegyedek jöjjenek létre. A bevándorlók kulturális integrálásának alapfeltétele azonban az, hogy tiszteletben tartsák törvényeinket" - hangsúlyozta az olasz belügyi tárca vezetője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.