Több menekültet fogad be az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok jelentősen megemeli a befogadott menekültek számát a következő évtől - jelentette be John Kerry amerikai külügyminiszter vasárnap Berlinben Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után.

A német és az amerikai diplomácia vezetőjének közös sajtótájékoztatóján John Kerry elmondta, hogy az Egyesült Államok a kormány szándékai szerint 2016-ban az eddig tervezett 70 ezer helyett 85 ezer menekültet fogad be a világ minden részéről, 2017-ben pedig 100 ezret.

Hangsúlyozta, hogy hazája segíteni akar a menekültválság kezelésében. Arról nem beszélt, hogy mennyi szíriai állampolgár lehet a befogadni tervezett menekültek között. Azt viszont kiemelte, hogy a kormány a törvényhozással együttműködve annak lehetőségeit vizsgálja majd, hogy miként lehet egyszerre emelni a menekültek számát, és megőrizni az ország biztonságát.

Frank-Walter Steinmeier üdvözölte, hogy Washington kapcsolatba lépett Moszkvával a szíriai polgárháború ügyében. Kiemelte, hogy Törökországgal, Szaúd-Arábiával, Iránnal és Oroszországgal is egyetértésre kell jutni a konfliktus rendezéséhez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.