Több ezren tüntettek a kormánykritikus tv mellett Bukarestben

Mintegy kétezren vettek részt az Antena 3 hírtelevízió hívására azon a bukaresti megmozduláson, amelyet az államfői hivatal előtt tartottak a televízió védelmében.

A román államfőt élesen bíráló televízió azért került nehéz helyzetbe, mert korrupció miatt pénteken jogerősen tíz év letöltendő börtönbüntetésre ítélték Dan Voiculescut, az Antena 3-at is magába foglaló médiabirodalom alapítóját, és az ítélet a médiabirodalom székházának az elkobzására is kiterjed.

A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a nem engedélyezett tüntetést azt követően tartották, hogy a televízió egyes műsorvezetői az adásban bejelentették: sétára indulnak a troceni palota (az államfői rezidencia) környékére, és bárkit szívesen látnak.

Az összegyűlt tömeg Traian Basescu lemondását követelte, és elüldözte a helyszínről az államfőt pártoló televíziók riportereit. A tömegmegmozduláson a kormányzó Szociáldemokrata Párt több politikusa is részt vett.

Az Antena 3 hírtelevízió Traian Basescu államfő leszámolásaként állította be Dan Voiculescu pénteki bebörtönzését. A bíróság abban találta vétkesnek Voiculescut, hogy a piaci árnál 75-ször alacsonyabb áron, törvénytelenül vásárolta meg egy mezőgazdasági kutatóállomás Bukarest melletti, 3,5 hektárnyi telkét, és ezzel 60 millió euróval megkárosította az államot.

A politikus később ezen a telken építtette meg több cégének a székhelyét, amelyeket most a bíróság elkobzott az okozott kár megtérítése érdekében.

Voiculescu sikeres és befolyásos médiabirodalma miatt számított politikai tényezőnek Romániában. Az általa alapított Konzervatív Párt (PC) általában a baloldal szövetségeseként került be a parlamentbe és a kormányba, hogy biztosítsa a politikai tábor támogatását a médiabirodalom csatornáin keresztül.

Romániában 2010-ben éles vitát váltott ki, hogy a Traian Basescu által elnökölt Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) az „állami intézményeket utasításra lejárató” médiabirodalmakat is a román államot veszélyeztető kockázati tényezők között vette számba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.