Több ezren élnek egy volt szeméttelepen Calais-ban

Négy nemzetközi segélyszervezet "sürgősségi humanitárius akciót" indított az észak-franciaországi Calais-ban, ahol a közleményük szerint "óriási humanitárius válság" fenyeget mintegy 3 ezer illegális bevándorlót.
A település a La Manche-csatorna partján fekvő kikötőváros, ahol a migránsok a megfelelő alkalomra várnak, hogy átjuthassanak Nagy-Britanniába.

Segélyszervezetek arra hívták fel a figyelmet, hogy jelenleg mintegy 3 ezren élnek egy volt szeméttelepen, a terület a Calais-i önkormányzat tulajdonában áll, nem messze egy már megtelt befogadóközponttól, amely márciusban nyílt meg, és ahol 1000-1500 embert tudnak ellátni.

"A helyzet romlása növeli a feszültséget és az emberek kiszolgáltatottságát. A rendkívüli helyzet miatt nem volt más választásunk, mint hogy az általában a háború és katasztrófa sújtotta helyzetekre fenntartott logisztikai eszközeire és a szakértelmére támaszkodjunk" - olvasható a Világ Orvosai, a Szolidarités International, a Secours Catholique és a Secours Islamique nevű segélyszervezetek közös közleményében.

A Világ Orvosai mobilkórházakat állít fel általános orvosi vizsgálatok elvégzésére, a Solidarités International tisztasági csomagokat oszt szét és vizes blokkokat épít, a Secours Catholique önkéntesei alvásra alkalmas helyeket és konyhákat alakítanak ki, ahol a Secours Islamique végzi az ételosztást és a szemétszállítást.

A Le Monde című napilap helyszíni riportja szerint az akció kedden kezdődött: a helyszínre öt kamionnyi ételszállítmány érkezett, amelyet egy gyümölcsöt és zöldséget szállító utánfutós jármű követett. Ezután a tisztasági csomagokat és mintegy hatszáz üres műanyagkannát szállító teherautók hajtottak be a területre.

Az életkörülmények itt "teljesen példátlanok Európában, még az ENSZ (Menekültügyi Főbiztosságának) normáit sem tartják tiszteletben, az ivóvízhez való hozzáférés nem elégséges (3 csappal), a mellékhelyiségek gyakorlatilag elérhetetlenek (20 áll rendelkezésre 3 ezer embernek), elégtelen az ételellátás és nem megfelelő az egészségügy ellátáshoz való hozzáférés".
"Ebben a bádogvárosban torlódtak össze férfiak, nők és gyerekek és a számuk minden nap nő. Ez Franciaország?" - írják a segélyszervezetek, amelyek azt kérik a hatóságoktól, hogy számolják fel a sátortábort. Javaslatuk szerint ezt fokozatosan kellene előkészíteni valamennyi migránsnak "valóságos menedék" biztosításával kisebb méretű befogadóhelyeken az ország több pontján és régiójában.

Célin Morin, aki eddig Irak kurdok lakta területein volt segélymunkás, a Le Monde-nak elmondta, hogy a katasztrófa sújtotta övezetekben mindig van segítség a helyszínen, a táborokban pedig regisztrálják az embereket. Calais-ban viszont nincsenek jelen a hatóságok, óriási a fluktuáció, az emberek jönnek-mennek.

A nemzetközi szervezeteknek ez az első akciója Franciaországban. "Calais-ban rosszabb a helyzet, mint egyes területeken, ahol rendszeresen segítünk. A válságövezetekben a nemzetközi szervezetek minden 250 ember után biztosítanak legalább egy vízcsapot. Itt három jut 3 ezer embernek. És a vécékről még nem is beszéltünk" - mondta Thierry Belhassen, a sürgősségi akció vezetője.

Calais kikötővárosa évtizedek óta a szegény vagy háború sújtotta országokból - Szíriából, Afganisztánból, Szudánból és Irakból - érkezők fontos célpontja, a bevándorlók kompon vagy a csatorna alatti vasúton innen akarnak továbbutazni Nagy-Britanniába munkalehetőség reményében. A környékbeli erőkben sátrakban, illegális telepen mindig is több százan élnek, de a számuk áprilisban kezdett hirtelen növekedni, amikor is az olasz partokhoz érkezett bevándorlók egy része Franciaországba jött tovább. Június elején több kisebb illegális telepet is felszámolt a rendőrség a városon belül, ahol helyi egyesületek segítették a menekülteket. Amióta azonban a városon kívüli területen ezrek torlódtak össze, a helyiek már nem képesek segíteni.

Az elmúlt három napban egyébként mintegy 70-80 szíriai állampolgár tüntet mindennap Calais főterén azért, hogy menekültkérelmet nyújthasson be Nagy-Britanniában. Arra emlékeztették a francia hatóságokat, hogy jóllehet Franciaországban megkaphatnák a menekültstátust, de a kérelmük elbírálásának idejére magukra hagyják őket, miközben "Angliában emberhez méltó körülmények között szállást" biztosítanak nekik.

2015. január 1. és május 21. között a hatóságok 18 ezer illegális bevándorlót tartóztattak fel Nagy-Britannia felé tartó kamionokban. Ez kétszer annyi, mint 2014 azonos időszakában és négyszerese a 2013 első öt hónapjában feltartóztatott külföldieknek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.