Eurómilliókra talált a Vatikán

A Vatikán pénzügyeiért felelős George Pell bíboros több millió eurót talált "eldugva" – közölte a Catholic Herald nevű lapba írt tanulmányában, melyben egyébként a Szentszékkel kapcsolatos elképzeléseit vázolta. A vatikáni pénz azért maradhatott rejtve, mert az eurómilliók egy olyan számlán voltak, amely a költségvetési mérlegben nem szerepel – írja a BBC.

A Vatikán Gazdasági Titkárságát vezető bíboros ezután bejelentette, hogy a Szentszék sokkal jobban áll pénzügyileg, mint ahogy gondolták.

„Fontos, hogy megmutassuk, a Vatikán nem pénztelen" – írja a bíboros. – „A nyugdíjalapja mellett a Szentszék jelentős vagyonnal és beruházásokkal rendelkezik."

A Szentszék vagyontalanságát talán senki sem feltételezte, viszont a Vatikáni Bank számos botránya – legutóbb a tavalyi, pénzmosással kapcsolatos ügyek – után sokan pénzügyi reformot szorgalmaztak. Pell bíborost Ferenc pápa nevezte ki, aki megválasztásakor célul tűzte ki az egyház megreformálását és átláthatóbbá tételét.

Pell nem szólt arról, hogy bármilyen törvénytelenséget találtak volna a pénzügyek körül, de azt elmondta, hogy a vatikáni minisztériumok régóta szinte szabad kezet kaptak a pénzek kezelésében.

A bíboros szerint Ferenc pápa reformjai már azon a ponton túl vannak, amikor lehetséges lenne, hogy visszatérjenek a "régi rossz napokhoz", hozzátéve, hogy kitűzött céljuk a Vatikán pénzügyeinek "unalmasan sikeressé" tétele.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.