Tízmilliárd eljátszásával vádolják Veres Jánost

Mélyen áron alul, törvénysértően adták el a moszkvai Magyar Kereskedelmi Képviselet (Kerki) épületét, s az ügyben Veres János volt pénzügyminiszter felelőssége is felmerülhet - állítja Németh Zsolt.

Mélyen áron alul, törvénysértően adták el a moszkvai Magyar Kereskedelmi Képviselet (Kerki) épületét, s az ügyben Veres János volt pénzügyminiszter felelőssége is felmerülhet - állítja Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. A világ legdrágább városában, központi helyen lévő ingatlan olyan áron kelt el, mint egy rosszabb minőségű VIII. kerületi ingatlan - idézte a fideszes politikust az MTI.

A moszkvai magyar kereskedelmi képviselet épületének eladása kapcsán számos furcsaságra derült fény. A háttér: az 1978-as szovjet-magyar államközi egyezmény keretében a magyar állam kapott egy telket Moszkvában (cserébe a szovjetek is Budapesten), amelyre 1984-ben felépített egy irodaházat. A rendszerváltás után azonban megszűnt a magyar állami külkereskedelem, a tizenhétezer négyzetméteres irodaházban egy ideig még magyar cégek (köztük a Richter Gedeon és az Egis) béreltek irodákat, egy része viszont üresen állt. Felmerült, hogy ideköltöztetnék a kulturális intézetet vagy a nagykövetséget, de ez végül lekerült a napirendről. A külügyminisztérium sokallta a Kerki fenntartásának és az időközben elodázhatatlanná vált felújításának költségeit.

Az értékesítésről végül a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő jogelődje, a KVI döntött. Csakhogy a vételárként befolyt 21 millió dollár (3,5 milliárd forint) korábban érkezett meg, mint hogy egyáltalán a pályázatot kiírták volna. A luxemburgi Diamond Air nevű cég az összeget már 2008. márciusában átutalta, holott a pályázatot csak négy hónappal később, júliusban írták ki. Ezt valóban a Diamond Air nyerte meg: a zárt pályázaton még két induló volt. Az ingatlan eladásáról egyébként állítólag már 2005 decemberében született egy előszerződés a Diamond Airrel (vagyis a pályázat kiírása előtt több mint két évvel).

Nemcsak az értékesítés módját, hanem az árat is számos bírálat érte: az épületet annak idején 812 milliárd forintra becsülték, ráadásul a korábban ott helyiséget bérlő magyar cégek között is akadt volna, amelyik legalább saját irodáit (akár egy teljes emeletet is) megvette volna. Ők viszont nem indulhattak a zárt pályázaton: a külügy arra hivatkozott, hogy az épület orosz szövetségi tulajdonú telken fekszik, amely korlátlan idejű, ingyenes bérlet formájában áll a magyar állam rendelkezésére, így az orosz államnak elővásárlási joga volt rá. A nyomott árra viszont nem...

Németh Zsolt szerint 2001-ben egy orosz könyvvizsgáló cég 9,5 milliárd forintnak megfelelő összegre értékelte az épületet, szerinte tehát a költségvetést több milliárdos kár érte. Lapunk más forrásból is úgy értesült, hogy a moszkvai ingatlanért több pénzt is lehetett volna kapni, ám az orosz kormány nagyon szerette volna rátenni a kezét az épületre. Végül egy offshore cég és egy orosz oligarcha ügyes közbeiktatásával meg is szerezték, információink szerint ez lesz a környezetvédelmi minisztérium új épülete.

Németh Zsolt szerint az ügyben illetékes Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt felügyelő Pénzügyminisztérium és a korábbi pénzügyminiszter, Veres János felelőssége is felmerül. Az MSZP-re utalva úgy vélte, hogy „egy antikorrupciós politikát hirdető párt nem teheti meg, hogy külföldre - (például európai biztosi posztra) menekíti Veres Jánost"

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.