Húszezres ellenzéki tüntetés Kijevben

Az ukrán ellenzéki Régiók Pártja felhívására pénteken közel húszezren (az ellenzék adata szerint 50 ezren) tüntettek Kijevben a kormány politikája ellen a miniszterelnöki hivatalnál. A parlament épülete előtt mintegy ötezer ellenzéki tüntető követelte a kormány távozását.

A részvevők "Megváltoztatjuk a hatalmat - megállítjuk a válságot" feliratú táblákkal vonultak az épülethez, és kormányellenes jelszavakat skandáltak. A tüntetők legfőbb követelése az volt, hogy távozzon az ország éléről Viktor Juscsenko államfő és Julija Timosenko kormányfő. Követelték a fizetések, a nyugdíjak és más szociális juttatások emelését. Szinte lehetetlen közlekedni a városban a megmozdulások miatt.

A törvényhozáshoz közeli helyszínen a szervezők színpadot építettek, és kéttucatnyi sátrat állítottak fel. Itt előbb parlamenti és önkormányzati képviselők szóltak az egybegyűltekhez, majd felszólalt az ellenzék vezére, Viktor Janukovics is. Egyebek között azzal vádolta a kormányt, hogy nincs válságkezelő programja. "Színtiszta hazugságnak" nevezte Timosenko kormányfőnek azt a korábbi állítását, amely szerint a kormány már december végén a parlament elé terjesztette válságellenes programját. Szavai szerint a jelenlegi hatalom maga ellen fordította szinte egész Ukrajnát, a lakosság nyolcvan százaléka a kormány és az elnök ellen fordult. Bejelentette: pártja úgy döntött, hogy április 14-ig szünetet tart a tömegtüntetések szervezésében. Ennyi türelmi időt ad a kormánynak, hogy programot készítsen, megjelölje a gazdasági válságból kivezető utat. Ha addig sem tesz hatékony lépéseket, még nagyobb tiltakozó akciókkal kell számolnia - magyarázta a döntést Janukovics.

A tömegtüntetésekre reagálva Juscsenko felajánlotta pénteken, hogy tartsanak az országban előre hozott elnökválasztást. "Hivatalosan kijelentem, hogy kész vagyok döntést hozni az előre hozott elnökválasztásról" - mondta újságíróknak Hmelnickij megyében, egy katonai egységnél tett látogatása alkalmával. Feltételként szabta azonban az előre hozott elnökválasztáshoz, hogy egyidejűleg előre hozott parlamenti választásokat is kell rendezni, mégpedig új, arányos választási rendszerben, s meg kell fosztani a parlamenti képviselőket mentelmi joguktól. Az államfő hangsúlyozta: kész a jövő héten a parlament elé terjeszteni egy törvénytervezetet az előre hozott választásokról.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.