Tízezreket evakuáltak Izsák miatt

Mintegy 60 ezer ember kitelepítését rendelték el csütörtökön Louisiana és Mississippi államban, mert átszakadhat a Tangipahoa-tó duzzasztógátja, amelyet a trópusi vihar okozta nagy esőzések megrongáltak.

A két állam hatóságai az alacsonyan fekvő települések lakosságát evakuálják a Tangipahoa-folyó mentén. A gátra nehezedő nyomást megpróbálják a víz átszivattyúzásával enyhíteni és egyúttal lyukat fúrnak a falba, hogy a vizet az erdőségek felé tereljék. Mississippi állam rendkívüli helyzetek kezeléséért felelős hatósága szerint kevéssé valószínű, hogy katasztrófa következne be a New Orleanstól 161 kilométerre északra található gátnál.

Az Isaac messze maga mögött hagyta New Orleanst, amelynek több milliárd dollárból kiépített új védrendszere kiállta a vihar próbáját. A város körüli, a gátakon és a védőkapukon kívüli települések azonban megsínylették a trópusi vihart, amely egy időre hurrikánná erősödött. A legrosszabbul Plaquemines megye járt, ahol a több mint 3,5 méteres ár településeket öntött el, és ahol emberek tucatjait kellett a tetőkről menteni. Ők rendszerint azok közé tartoztak, akik nem tettek eleget az evakuálási felszólításnak.

A vidék házait csütörtökön a nemzeti gárda katonái járták végig, segítségre szorulók után kutatva. A mentésben a megjavult időjárási viszonyoknak köszönhetően ezúttal már helikopterek is részt vehettek. A műveletekben eddig a gárda 5800 tagja vett részt, de létszámuk hamarosan 8000 főre bővülhet.

Az amerikai Nemzeti Hurrikánközpont csütörtök délután azt jelentette, hogy Izsák  középpontja 45 kilométerre volt az észak-louisianai Monroe várostól, és óránként 9 kilométeres sebességgel haladt Arkansas felé. Péntek éjjelre valószínűleg eléri Missouri államot. A szél sebessége ugyan már csak 64 kilométeres, de a csapadék mennyisége továbbra is jelentős, ami a Mexikói-öböl partvidékén végzett pusztítás után enyhülést hozhat a Középnyugat régóta szárazságtól szenvedő államainak. Addigra a vihar várhatóan úgynevezett trópusi depresszióvá szelídül.

Az olajtársaságok csütörtökön megkezdték az Izsák okozta, vélhetően nem jelentős károk felmérését, és a vihar enyhülése nyomán megkezdődött a személyzet visszatérése az olajfinomítókba és a fúrótornyokba. A Tudor, Pickering, Holt & Co. elemzői szerint a természeti csapás várhatóan nem okoz  zavarokat az energiapiacokon. Az amerikai kormány közölte, hogy csütörtökön a Mexikói-öböl partvidéke olajlétesítményeinek 95 százaléka nem üzemelt.

Az amerikai energiaügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint Louisianában a felhasználók 39, Mississippi államban pedig a 11 százaléka - összesen mintegy egymillió ember - maradt áram nélkül.

Az ugyancsak sötétbe borult New Orleansban biztonsági okokra hivatkozva és a fosztogatást megakadályozandó, szerdán éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el. A város polgármestere, Mitch Landrieu arra figyelmeztetett, hogy a fosztogatókat háromévi kényszermunkával sújthatják. Csütörtök reggelig mintegy tucatnyi, az elhagyatott épületekből lopkodó embert vettek őrizetbe.

Barack Obama elnök a szövetségi segélyezés felgyorsítása érdekében jelentős katasztrófának minősítette a louisianai és mississippi helyzetet. Az Izsáknak közvetlenül egy halálos áldozata van: egy vontatóautó sofőrje, akinek járművére csütörtökön egy fa dőlt rá, miközben egy másikat megpróbált eltávolítani az útról a Mississippi állambeli Picayune-ben. Korábban egy másik halálesetről lehetett tudni, amelynek csak áttételes kapcsolata volt a szélvésszel: egy férfi a viharmegelőző előkészületek közepette felmászott egy fára, amelyről leesett.

Izsák Haitin és a Dominikai Köztársaságban összesen 29 ember életét követelte.

Az Egyesült Államok Geológiai Felügyelete (USGS) csütörtökön azt közölte, hogy az Isaac csaknem egy teljes napig megfordította a torkolatánál Észak-Amerika legnagyobb folyama, a Mississippi folyásirányát. A szélvihar a folyam New Orleans alatti szakaszán, Belle Chasse-nél másodpercenként 5150 köbméter vizet hajtott a folyásiránnyal szemben, és három méterrel megemelte a vízszintet. A 2005-ös, 3-as erősségű, Katrina névre keresztelt hurrikán idején négyméteres áradást mértek. Az Isaac "csak" az első fokozatot érte el az ötlépcsős Saffir-Simpson-skálán. 

A Mississippi rendes vízhozama ezen a szakaszon másodpercenként 3537 köbméter.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.