Tízezrek halálához vezethet a szárazság

Csádban akkora a szegénység, hogy az emberek a hangyabolyokat is feltúrják, hogy hozzájussanak a hangyák által felhalmozott gabonához. A nyugat-afrikai szárazság az Oxfam segélyszervezet szerint közel 13 millió embert érinthet.

Csádban akkora a szegénység, hogy az emberek a hangyabolyokat is feltúrják, hogy hozzájussanak a hangyák által felhalmozott gabonához. Az Oxfam jótékonysági szervezet szerint nemcsak itt, hanem Burkina Fasóban, Maliban, Mauritániában, Nigerben és Észak-Szenegálban is alultáplált a lakosság 10-15 százaléka, de néhány területen még ennél is nagyobb az arány. A Sahel régióban körülbelül egymillió gyerek súlyosan alultáplált, a szárazság pedig akár 13 millió embert is érinthet.

– Ha nem lépünk, akkor a szárazság katasztrófát okoz. A világ nem engedheti meg, hogy ez megtörténjen. Meg kell akadályoznunk, hogy a nemzetközi közösség önelégültsége tízezrek halálához vezessen. Láttuk, hogy mi történt Kelet-Afrikában, amikor nem cselekedtünk elég gyorsan, egy újabb ilyen katasztrófa nagyon egyszerűen elkerülhető lenne – mondta Mamadou Biteye, az Oxfam nyugat-afrikai regionális igazgatója, aki arra utalt, hogy a nemzetközi közösség tavaly is csak akkor foglalkozott a kelet-afrikai éhínséggel, amikor már késő volt.

A válságért nemcsak a szárazság, a magas élelmiszerárak és a mélyszegénység a felelős, hanem a politikai konfliktusok is. A BBC tudósítója szerint Észak-Maliban a felkelők és a hadsereg összecsapásai miatt százezer embernek kellett elhagynia az otthonát, sokan Nigerbe mentek, vagy más olyan területekre, ahol már így is elég nagy a probléma.

Nyugat-Afrikában akár 13 millió embert is érinthet a szárazság okozta katasztrófa
A woman holds her sleeping child at a therapeutic feeding centre supported by UNICEF in Goz Beida, eastern Chad, near the border with Darfur, March 2, 2010. UNICEF goodwill ambassador U.S. actress Mia Farrow, is on a week long visit to Chad to highlight the start of a nationwide polio vaccination campaign that it being launched at the end of this week. Chad had 65 cases of polio diagnosed last year amongst children and there is fear that it could spread. Picture taken March 2, 2010. REUTERS/Kate Holt/UNICEF/Handout (CHAD - Tags: HEALTH SOCIETY IMAGES OF THE DAY) FOR EDITORIAL USE ONLY. NOT FOR SALE FOR MARKETING OR ADVERTISING CAMPAIGNS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.