Tízezrek a bangladesi határőrök temetésén

Több tízezres tömeg vett részt hétfőn Banglades fővárosában, Dakkában a határőrlázadás áldozatainak rendezett állami temetésen. A múlt heti zendülésnek legkevesebb nyolcvan halálos áldozata volt, az eltűntek listáján még több mint 70 tiszt neve áll.

Több tízezres tömeg vett részt hétfőn Banglades fővárosában, Dakkában a  határőrlázadás áldozatainak rendezett állami temetésen.

A dakkai katonai stadionban felállított pódiumon nemzeti színű zászlóval és a hadsereg lobogójával borított koporsókat  helyeztek el. Szerte az országból érkeztek gyászolók a fővárosba,  határőrkatonákkal és tisztekkel közösen imádkoztak az elesett  határőrtisztekért.

A múlt heti zendülésnek legkevesebb nyolcvan halálos áldozata volt. A fellázadt határőrök magasabb bért és jobb szolgálati körülményeket követeltek, végül csütörtökön tették le a fegyvert, Sejk Haszina Vazed miniszterelnök asszonnyal kötött csütörtöki megállapodásuk után. A hatóságok azóta holttestek tucatjait hantolták ki a főhadiszállás területén talált tömegsírokból, és sok halottat találtak a szennyvízcsatornákban, vízelvezetőkben is. Az eltűntek listáján még több mint 70 tiszt neve áll, a feltételezések szerint ők is halottak. A zendülők a határőrség parancsnokát, Sakil Ahmed vezérőrnagyot és feleségét is megölték.

Az eltűntek listáján még több mint 70 tiszt neve áll, a feltételezések szerint ők is halottak. A zendülők a határőrség parancsnokát, Sakil Ahmed vezérőrnagyot és feleségét is megölték.

Több mint ezer határőrt köröznek a lázadásban elkövetett gyilkosságokért. A miniszterelnök külön törvényszék felállítását rendelte el a zendülők feletti ítélkezésre, és segítséget kért az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodától (FBI) és a brit rendőrségtől is.

A hadsereg a hét végén hűségéről biztosította Haszinát, aki alig két hónapja lépett hivatalba, miután pártja, a középbal irányzatú Avami Liga nagy fölénnyel megnyerte a parlamenti választást, amely lezárta a 2006. őszi véres zavargások óta tartó rendkívüli állapotot, és helyreállította a demokráciát.

A valaha Kelet-Pakisztán néven ismert, 1970-ben függetlenné vált Bangladesben szűk negyven év alatt számos katonai puccsot hajtottak végre. A múlt heti határőrlázadásnak nem voltak politikai dimenziói, a helyzet rendezése azonban így is nagy kihívás Haszina számára, akinek meg kell győznie a külföldi befektetőket és segélyezőket, hogy rendet és nyugalmat tud teremteni a 140 milliós országban, ahol a lakosság 40 százaléka szegénységben él.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.