Tízezrek indulhatnak meg a határra élelmiszerért

Nicolás Maduro venezuelai és Juan Manuel Santos kolumbiai elnök egy év után megállapodott abban, hogy megnyitják a közös határszakaszt. Borítékolható, hogy tízezrek használják ki az alkalmat, és mennek élelmiszert vásárolni a szomszédba, Venezuelában ugyanis éhezés fenyeget a gazdasági mélyrepülés miatt.
Venezuelaiak tömegei vártak a mai napra, amikor Maduro és Santos bejelentette: szombaton öt ponton megnyitják a 2200 km hosszú határszakaszt, amelyen reggel nyolctól este nyolc óráig közlekedhetnek a két ország állampolgárai.

Egyelőre „próbaüzemről" van szó, ám szinte biztos, hogy több ezer ember fogja megrohamozni a határt, ahogy ezt korábban is tették: az elmúlt hónapokban kétszer már megnyitották alkalmi jelleggel a határt, akkor 200 ezer venezuelai özönlött a szomszédos országba.

A határ lezárását Maduro kezdeményezte egy éve biztonsági okokra hivatkozva, ám a drasztikus lépés hátterében valójában az állhatott, hogy az – olaj világpiaci árának visszaesése, és az elhibázott gazdaságpolitikai döntések miatt bekövetkezett – élelmiszerhiány miatt rengetegen jártak át Venezuelából Kolumbiába vásárolni, s az élelmiszer csempészet is felélénkült. A határ lezárása sokat rontott a két ország egyébként sem felhőtlen viszonyán, és a kereskedelem is drasztikusan visszaesett – írja a Reuters.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.