Tízezer amerikai katona marad Afganisztánban?

Barack Obama amerikai elnök kormánya mintegy tízezer katonát tartana Afganisztánban az ottani hadműveletek 2014-re tervezett befejezése után.

A The Wall Street Journal (WSJ) amerikai napilap meg nem nevezett magas rangú amerikai tisztségviselőkre hivatkozva hétfőn azt írta, hogy ez a terv megfelel a John Allen tábornok által előterjesztett ajánlásoknak. Az Afganisztánban szolgáló amerikai és nemzetközi erők főparancsnoka korábban azt javasolta, hogy 6-15 ezer amerikai katona maradjon az országban.

A katonák kiképzési és terrorizmusellenes műveleteket folytatnának a NATO vezette jelenlegi misszió 2014-re kitűzött befejezése után. A WSJ által megkérdezett elemzők ugyanakkor úgy vélik, hogy ezeknek a feladatoknak az ellátásához sokkal nagyobb csapaterőre lenne szükség, és ez akár 30 ezer katonát is jelenthet.

Jelenleg az amerikai hadsereg mintegy 67 ezer, valamint a szövetségesek 37 ezer katonája tartózkodik az országban, az afganisztáni biztonsági erők létszámát pedig mostanáig 337 ezer főre duzzasztották fel, beleértve ebbe a rendőrséget is.

Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője hétfőn úgy nyilatkozott, hogy Barack Obama még nem döntött, mekkora erő marad Afganisztánban 2014 után. Hozzátette, hogy az elnök meghallgatja a védelmi minisztérium és más érintettek javaslatait, majd az afgán vezetéssel is tárgyal a témáról. Azt azonban a szóvivő elismerte, hogy a majdani jelenlét nagysága "nagyon korlátozott" is lehet, célja pedig elsősorban a terrorelhárító tevékenység és az afgán erők kiképzésének segítése lesz.

Az Egyesült Államok és Afganisztán november 15-én kezdett tárgyalásokat a NATO harcoló alakulatainak 2014-es távozása után ottmaradó amerikai erők státusáról, amelyet az úgynevezett kétoldalú biztonsági megállapodásban rögzítenének.

Hamid Karzai afganisztáni elnök kijelentette, akkor fogadja el az amerikai jelenlét meghosszabbítását, ha teljesülnek az ezzel kapcsolatos fő követelései, mindenekelőtt az, hogy az amerikai katonákra az afgán törvények vonatkozzanak. Az Egyesült Államok azonban ragaszkodik ahhoz, hogy katonái hazájukban feleljenek a külföldön elkövetett esetleges bűncselekményekért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.