„Tízéves gyerekek róják az utcákat AK-47-esekkel a kezükben”

Egy jobb élet reményében menekült Törökországba Szulejmán. A háromgyerekes családapa korábban Rakkában, az Iszlám Állam által ellenőrzött területek de facto fővárosában élt. A CNN riporterének mesélt arról, milyenek a hétköznapok a szunnita szélsőséges terrorszervezet fellegvárában.

„Egy idő után a gyerekeim már meg tudták különböztetni az orosz és amerikai vadászgépeket” - mondta a vezetékneve elhallgatását kérő férfi a CNN újságírójának. Ő és családja 500 dollárt fizetett egy embercsempésznek, aki eljuttatta őket Törökországba. Mindent hátrahagytak. Csodálatos otthonuk volt, azonban az Iszlám Állam térnyerése óta  inkább börtönnek érezték.

„A gyerekek mindig elbújtak, ha közeledtek az Iszlám Állam harcosai elől. Ritkán engedtem csak ki őket az utcára. A feleségem a saját otthona foglyává vált” - mondta a korábban a szíriai Rakkában élő férfi. „Az oktatás mint olyan, teljesen megszűnt.  5 és 11 év közötti gyerekek járnak ugyanabba az osztályba, tanár pedig sehol, miközben az idősebb gyerekek terrorizálják a kisebbeket” - mesélte.

Az Iszlám Állam által ellenőrzött területek de facto fővárosban az élet korántsem olyan idilli, mint amilyennek a közösségi médián a szélsőségesek beállítják. Legalábbis azok számára nem, akik nem voltak hajlandóak a dzsihadisták oldalán harcolni.

„Egy kezemen meg tudom számolni a Rakkában praktizáló orvosokat, akik egyébként csak a dzsihadistákat kezelik. Nap mint nap százak gyűlnek össze és próbálnak segélyekből származó ételhez jutni. Ami nem sok. Ott állsz, megalázottan, és valami ennivalót igyekszel szerezni” - mesélte. Az élet azok számára könnyű, akik csatlakoznak a szervezethez, de a többiek semmit sem kapnak: nincs elég étel, nincs áram, sem pénz. 

Szulejmán szerint sokan egyszerűen azért ragadnak fegyvert, hogy élelemhez jussanak. S miközben az emberek szenvednek, a légicsapások a háromgyerekes szír családapa szerint vajmi keveset ártanak az Iszlám Államnak. Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció 2014 szeptembere óta bombázza az Iszlám Államot, idén szeptember vége óta Oroszország, december eleje óta pedig Nagy-Britannia is légi csapásokat mér a szunnita szélsőséges terrorszervezet állásaira.

„A légicsapások viszonylag kevés fegyveressel végeznek. Amikor Rakkában voltunk, a bíróság épületére háromszor is bombát dobtak. De minek? Üres volt” - mondta Szulejmán, aki szerint nagyon jó jelzőrendszer működik, így általában már a légi csapások előtt evakuálják az épületeket. Az Iszlám Állam a drónoktól és a kémektől tart a leginkább.  A szír menekült elmondása szerint a francia légi csapások után korlátozták az internet-hozzáférést is, és most már csak 10 internet kávézó működik a városban, mindet szigorúan ellenőrzik, nehogy valaki információkat szivárogtasson ki a nemzetközi titkosszolgálatoknak. Ezt elkerülendő, a megfélemlítés eszközét alkalmazzák: a nyilvános lefejezések, a kémkedéssel vádolt emberek utcán hagyott holttestei valóban elrettentik az embereket, akik a városban járőröző, AK-47esekkel felszerelt tizenévesektől is rettegnek.

„Látod a tízéves gyereket, kezében az orosz fegyverrel. Teljesen szürreális. Rád kiabálhatnak, megállíthatnak, és semmit sem tehetsz, engedelmeskedsz, mert ők az Iszlám Állam fegyveresei”- jegyezte meg Szulejmán, hozzátéve, a gyerekek kiképzőtáborának többsége nem Rakkában van és a gyerekek egy része nem  is szír. Külföldi fegyveresek gyerekei, sokan közülük csecsenek.

Az, hogy visszatérjen Szíriába, meg sem fordult Szulejmán fejében. Ő és a családja is Európába vágyik. „Azt szeretném, ha a gyerekeimnek jobb élete lenne, és ha tanulhatnának. Azt szeretném, hogy lássák, létezik háború nélküli világ is.”

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.