Tizenöt millió dollárt követelnek a kalózok a Sirius Star-ért

A szomáliai kalózok 15 millió dolláros váltságdíjat követelnek a Sirius Star szaúdi óriás tankhajóért - közölte egy iszlamista vezető hétfőn.

A tengeri rablók korábban még 25 millió dollárt követeltek a 100 millió dollár értékű olajat szállító szupertanker szabadságáért. Abdirahim Issze Adov iszlamista vezető, aki annak a kikötővárosnak, Harardernek a környékén ténykedik, ahol a kalózok napokkal ezelőtt lehorgonyozták a Sirius Start, úgy tudja, hogy csökkentették a váltságdíjat.

Adov emberei pénteken szállták meg Hararder kikötőjét, hogy szembeszálljanak a kalózokkal és kiszabadítsák a tankert, mivel az "muzulmán hajó". A kalózok az iszlamista lázadók megjelenése után a parttól távolabb vitték a hajót, és a kikötőtől mintegy 100 kilométerre horgonyozták le.

A szomáliai kormányerőkkel és a szövetséges etióp hadsereggel évek óta harcban álló iszlamisták nyilvánosan elítélik a kalózkodást. Elemzők szerint viszont néhány iszlamista csoport a váltságdíjak egy részének, sőt a kalózok révén akár tengeri fegyverszállítmányok megkaparintásában is reménykedik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.