Tizennyolcezren a világ siralomházaiban

Lefejezés, villamosszék, akasztás, halálos méreginjekció és sortűz - ezzel az öt módszerrel hajtottak végre halálbüntetést a világ 23 országában az Amnesty International (AI) összesítése szerint.

Ugyanakkor Iránban, Nigériában és Pakisztánban megkövezést is kiróttak elítéltekre 2010-ben (noha a verdiktet nem hajtották végre), míg négy országban nyilvános kivégzéseket is végrehajtottak.

A londoni székhelyű emberjogi szervezet adatai ezúttal a halálbüntetés elleni hétfői világnap alkalmából kaptak nyilvánosságot. Az AI az államtitkot képező kínai statisztikákkal hivatalosan nem kalkulál, noha a világ legnépesebb országában hajtják végre az állami kivégzések döntő többségét, a becslések szerint évente több ezret. A fejlett demokráciák közül csak három végzett egyes állampolgáraival 2010-ben: az Egyesült Államok 46 fővel, Tajvan néggyel, Japán pedig kettővel. Több mint kétezerszer szerepelt a halálbüntetés a tavalyi bírósági ítéletekben, és csaknem 18 ezren várják sorukat a világ siralomházaiban.

A globális tendencia szerint az elmúlt évtizedben mindvégig 30 alatt maradt a halálbüntetést végreghajtó államok száma, de 2009-ben voltak a legkevesebben, 19-en. Hat ország azóta visszalépett, kettő pedig előre: Gabon eltörölte, míg a mongol elnök moratóriumot hirdetett rá. Emberjogi szervezetek mellett az Európai Unió külpolitikájának is része a halálbüntetés eltörléséért folytatott kampány, amelyet több mint 33 millió euróval támogatott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.