Bár a WTO csak 1995-ben alakult meg, Oroszország már jóval régebben megindult a szervezet, illetve annak elődje, az 1947-ben létrehozott Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) felé: 1986-ban, akkor még Szovjetunióként kért megfigyelői státuszt, amit amerikai ellenállásra csak 1990-ben kapott meg a GATT-ban. Tagfelvételét – akkor már Oroszországként – 1993-ban kérte, igaz, a cél két évvel később már nem a GATT, hanem a helyébe lépő WTO volt. A 18 éve megindult tárgyalások legrögösebb szakaszát az EU-val, majd hat éven át az Egyesült Államokkal folytatta, amely az onnan orosz területre érkező mezőgazdasági termékekkel – elsősorban a baromfihússal – kapcsolatos igazolások orosz követelése és főként a szerzői jogok hanyag oroszországi kezelése miatt kifogásolta az orosz tagságot.

Ám legutoljára mégis Grúzia maradt, amellyel 2008 áprilisában leálltak a tárgyalások, majd a négy hónappal később kitört dél-oszétiai grúz-orosz fegyveres konfliktus végképp ellehetetlenítette a megállapodást. (Főként, miután Oroszország egyoldalúan elismerte a támogatásával addig is elkülönült életet élő, ám hivatalosan Grúziához tartozó Dél-Oszétia és Abházia függetlenségét, így Tbiliszi egy időre a diplomáciai kapcsolatait is megszüntette Moszkvával.) A megbeszéléseket csak idén márciusban újították fel, svájci közvetítéssel. A két fél végső megállapodása azután vált lehetővé, hogy Moszkva és Tbiliszi megegyezett az abház és oszét szakadár területeket Oroszországgal összekötő határátkelőhely működtetéséről. Eszerint az áruforgalom ellenőrzését a két vitatott régióban egy független cég fogja végezni, amely a grúz és orosz vámhatóságokkal is kapcsolatban áll majd.

A megegyezés ellenére maradnak még vitás kérdések a két ország áruforgalmában. – Ne is álmodjanak róla, hogy a grúz borok és ásványvizek automatikusan visszatérhetnek az orosz piacra – jelentette ki az orosz tisztifőorvos. Gennagyij Onyissenko ugyanakkor elismerte, hogy tárgyalások folynak az öt éve életbe léptetett korlátozás megszüntetéséről.

Az orosz vezetés az elmúlt két évtizedben egységes volt abban, hogy az országnak szüksége van a tagságra, bár a gazdasági előnyök nem egyértelműek:  a piac teljes megnyitásával tovább nehezedhet az állami támogatást élvező hazai autóipar autóipar helyzete, és a hozzáadott értékkel bíró termékek terén általában sem túl versenyképes orosz gazdaságot még inkább a nyersanyag-export felé tereli, vélte korábban Szergej Glazjev, a kilencvenes években Oroszország külgazdasági kapcsolatokért felelős minisztere. Ugyanakkor lehetőséget ad az orosz exporttermékekkel szembeni korlátozások megszűnésével például a fémipar számára, különösen, ha az alacsony feldolgozottság helyett az ágazat magasabb hozzáadott értékű fémipari termékek előállítására és exportálására áll rá. Szakértők szerint Moszkvának a vitatható gazdasági előnyök mellett fontos volt a tagsággal járó politikai hozadék, nevezetesen annak igazolása, hogy Oroszország a globális gazdaság egyenjogú tagja.