Tizenkét évet kapott egy szomáliai kalóz Németországban

Németországban 12 év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek csütörtökön egy szomáliai állampolgárt tengeri kalózkodás miatt. Az osnabrücki tartományi bíróság közleménye szerint az úgynevezett kalózper vádlottját zsarolásos emberrablás és különösen súlyos rablási zsarolás bűntette miatt ítélték el.

A bizonyítási eljárás során a bíróság meggyőződött arról, hogy a 44 éves férfi az egyik vezetője volt annak a kalózcsoportnak, amely 2010 májusában a hatalmába kerítette Szomália partjainál a Marida Marguerite nevű, vegyi anyagokat szállító német tartályhajót. A kalózok automatafegyverekkel és rakétagránátokkal támadták meg a tankert, amely Indiából tartott a belgiumi Antwerpen kikötőjébe, a fedélzetén 19 indiai, két bangladesi és egy ukrán állampolgárral.

A bíróság közleménye szerint a személyzet tagjait bántalmazták és válogatott kegyetlenkedésekkel kínozták.

Bizonyítást nyert, hogy a vádlott időnként a kalózok első számú vezetőjeként tevékenykedett, jelentős szerepe volt a váltságdíj szétosztásában és utolsóként távozott a hajóról a több mint hét hónapig tartó akció végén, 2010 decemberében - áll a közleményben. Azt azonban nem sikerült bizonyítani, hogy ő volt az úgynevezett befektető is, aki finanszírozta és előkészítette a kalóztámadást - tették hozzá.

A férfit 2013-ban tartóztatták le Németországban, ahol menedékjog iránti kérelmet nyújtott be hamis papírokkal, de az ujjlenyomata alapján azonosították. Kihallgatásakor azt állította, hogy kisebb szolgáltatások, köztük cipőpucolás és hajvágás vállalása céljából tartózkodott a hajón.

A Marshall-szigetek zászlaja alatt hajózó Marida Marguerite német tulajdonosa összesen 5,5 millió dollár váltságdíjat fizetett a hajóért és a személyzetért.

Szomáliai kalózok 2009 óta több mint 100 hajót raboltak el, de a nemzetközi közösség hatékony fellépése révén 2011 óta meredeken csökken a támadások és a sikeres támadások száma az afrikai ország körüli vizeken. Az Európai Unió kalózellenes küldetésének (EU NAVFOR) műveleti területén tavaly 7 kalóztámadást regisztráltak, az idén eddig pedig kettőt.

Legutóbb 2012-ben kerítettek hatalmukba kalózok hajót az ellenőrzött területen - a Vörös-tenger, az Ádeni-öböl és az Indiai-óceán Szomáliához közeli részein -, és jelenleg egy elrabolt hajó van kalózok birtokában a misszió honlapján közölt kimutatás szerint.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.