Halálos összecsapás a focicsapat betiltása miatt

Egy 13 éves fiú is meghalt abban az összecsapásban, amely az egyiptomi Port Szaidban alakult ki, miután pénteken 2013 végéig felfüggesztették az al-Maszri focicsapatot.

Egy 13 éves tüntetőt lelőttek, és többen megsérültek Egyiptomban, amikor az al-Maszri focicsapat több száz szurkolója összecsapott a biztonsági erőkkel Port Szaidban. A szurkolók péntek este árasztották el az utcákat, és egy kormányzati épületet is megtámadtak. Állítólag a rendőrök a levegőbe lőttek, kórházi források szerint viszont több sérültet is ápolnak lőtt sebbel.

Az összecsapás azután kezdődött, hogy pénteken felfüggesztették a város focicsapatát. A kétéves eltiltást azért szabták ki, mert az al-Ahli csapattal való meccs után tömegverekedés tört ki, amelyben 74-en meghaltak. Ugyan az al-Maszri megnyerte a meccset, a játék után a szurkolóik a pályára özönlöttek, és megtámadták az al-Ahli játékosait. A két csapat ősellenség, a meccseken mindig nagy a biztonsági készültség.

A másik csapat, az al-Ahli is kapott büntetést, habár kisebbet: nekik csak négy meccset kell zárt ajtók mögött játszaniuk, a csapat edzőjét és kapitányát pedig felfüggesztették, és bírságot kell fizetniük.

Múlt héten az egyiptomi főügyész 75 ember ellen emelt vádat emberölés és gondatlanság miatt, a vádlottak között van kilenc rendőr is. A pletykák szerint a rendőrség nem avatkozott be időben, így nem tudták megakadályozni a napokig tartó összecsapásokat, amelyekben további 16 ember halt meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.