Tizenhárom éves kislány akarta megkéselni a biztonsági őrt

Az izraeli biztonságiak lelőttek egy tizenhárom éves, késével egy biztonsági őrre támadó palesztin lányt Ciszjordániában - értesült a Ynet, a Jediót Ahronót honlapja szombat délelőtt.
A palesztin lány a Jeruzsálem melletti Anatot nevű telepes falu bejáratánál megpróbálta késével leszúrni az ott szolgálatot teljesítő őrt, aki félreugrott előle és agyonlőtte.

A közszolgálati rádió jelentése szerint a késelő előzőleg a szomszédos palesztin Anata nevű faluban vitába keveredett családjával, majd azzal indult útnak, hogy meg akar halni. Utána siető édesapja röviddel a történtek után találta meg Anatotban.

Izraelben és a palesztin területeken már negyedik hónapja szinte napi rendszerességgel ismétlődnek a merényletek, valamint az összetűzések az izraeli rendfenntartókkal.

Október elseje óta 149 palesztin vesztette életét általában az izraeli biztonságiakkal történő összecsapásokban, illetve mintegy kétharmaduk merényletek elkövetése közben. Az erőszakhullámban a másik oldalon eddig huszonhárom izraeli halt meg, valamint egy amerikai turista és egy eritreai menekült.

A palesztin merénylők jelentős része tizenéves fiatal. Vasárnap egy tizenöt éves kamasz halálra késelt egy hatgyermekes édesanyát egy ciszjordániai telepes faluban lévő otthonában, majd elmenekült. Később az izraeli biztonsági erők elfogták.

Hétfőn egy tizenhét éves palesztin szintén egy ciszjordániai településen egy terhes izraeli nőre támadt késével. Őt a biztonságiak a helyszínen megsebesítették és letartóztatták.

A támadások kiváltó oka a palesztin hivatalos és közösségi médiában megjelent feltételezés volt, hogy az izraeli kormány megpróbálja megváltoztatni a látogatási rendet Jeruzsálem óvárosában a Mecsetek terén. Izrael szerint az erőszakcselekményeket palesztin vezetők nyilatkozatai is szítják, míg palesztin források szerint a támadások hátterében az elkeseredettség áll, hogy elveszni látják a reményt egy önálló palesztin állam létrejöttére.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.