Merényletet terveztek a riói olimpia alatt

A brazil rendőrség egy csoport tíz tagját tartóztatta le. Azzal gyanúsítják őket, hogy az olimpia alatt terveztek merényleteket.

A hatóságok szerint a most letartóztatottak nem tagjai az Iszlám Államnak, de megpróbálták felvenni a kapcsolatot a terrorszervezettel - adta hírül a BBC.

Az ország déli részén, Parana államban fogták el a csoportot. A letartóztatásra mindössze két héttel a Rio de Janeiróban rendezett olimpia megnyitója előtt került sor.

Az igazságügyminiszter, Alexandre Moraes egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy minden letartóztatott brazil állampolgár. egyikük pedig kiskorú. A CNN úgy tudja, hogy nem volt egyetlen meghatározott célja a csoportnak, de az igazságügyi minisztérium jelenleg is vizsgálja a letartóztatottak telefonjait és számítógépeit. De Moraes szerint a csoport nem szervezett terroristasejt volt. 

Katonák járőröznek a riói olimpiai faluban
Katonák járőröznek a riói olimpiai faluban
Stoyan Nenov / Reuters

Két további, a merénylethez köthető személy ellen adtak ki elfogatóparancsot. A hatóságok úgy vélik, ők is hamarosan kézre kerülnek.

A héten a brazil titkosszolgálat megpróbál kiszűrni minden, az olimpiát érintő kockázatot, miután egy dzsihádista csatorna felszólította követőit, hogy intézzenek támadást az olimpia ellen. A csatorna a lehetséges merényletek módját és célpontjait is részletezte.

Az "inspiráció a hívőknek" című üzenet szerint "egy magányos farkas a világ bármely pontjáról eljuthat Brazíliába." Az üzenet szerint az olimpia alkalmas arra, hogy a dzsihád ellenségeit, például a nyugati sportolókat, megtámadják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.