Titkos izraeli–palesztin találkozó volt Budapesten

A Maariv szerint a két fél a múlt héten ült le tárgyalni a magyar fővárosban a békefolyamat biztosításáról.

Izraeli és palesztin tisztségviselők találkoztak a múlt héten Budapesten, és az arra irányuló erőfeszítésekről tárgyaltak, hogy biztosítsák az amerikai közvetítéssel nemrég felújított közvetlen béketárgyalások folytatódását – írta vasárnap a Maariv. Az izraeli lap szerint izraeli részről kneszettagok vettek részt a tanácskozáson: Dov Lipman, Boáz Toporovszki és Jifát Kariv a Jes Atíd párttól, valamint Móse Mizrahi a Munkapárttól és Dávid Cúr a Hatnuától. A palesztinokat két Fatah-tisztségviselő, Kaddúra Fáresz és Számi al-Abed, továbbá két törvényhozó, Abdalláh Abdalláh és Dzsamál Zakkút képviselte.

– Minél előbb eljutunk a kétállami megoldáshoz, annál jobb mindkét félnek. Azzal a tudattal távoztam a találkozóról, hogy tudunk beszélni velük - mondta az újságnak Kariv asszony. – A (Jordán) folyótól a tengerig terjedő egyállami megoldás támogatása árt a békefolyamatnak. Az izraeli kormánynak meg kell hoznia néhány felelős és merész döntést – tette hozzá a politikus asszony.

A Maariv szerint a palesztin és izraeli tisztségviselők Budapesten megegyeztek egy közös közlemény kiadásában, amely "sürgeti az izraeli és palesztin vezetőket, hogy jussanak megállapodásra", és kinyilvánították támogatásukat a Genfi Kezdeményezés nevű, palesztin és izraeli szakértőkből, egykori diplomatákból és kormányhivatalnokokból állt csoport béketerve mellett. Fáresz a maga részéről csak a találkozó tényét erősítette meg, de részleteket nem volt hajlandó elárulni róla.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.