Tiltakozott a bécsi nagykövet a Lendvai-film miatt

A magyar diplomata szerint az osztrák közszolgálati televízió nem tett eleget a médiatörvényben foglaltaknak.

Szalay-Bobrovniczky Vince bécsi magyar nagykövet pénteken tájékoztatta az MTI-t arról, hogy levélben tiltakozott Alexander Wrabetznél, az ORF főigazgatójánál a szerda este az osztrák közszolgálati televízióban sugárzott, Nemzeti álmok - Magyarország búcsúja Európától? című dokumentumfilm miatt.

Tájékoztatása szerint a levelében kifejtette: a filmben szinte kizárólag a magyar kormány ellenfelei jutnak szóhoz, ez álláspontja szerint az osztrák közönség nemcsak egyoldalú, hanem igazságtalan tájékoztatása is. A nagykövet hivatkozott az ORF-ről szóló törvényre, amelynek 4. paragrafusa előírja, hogy a közéletben meglévő vélemények sokaságát az osztrák közszolgálati adó köteles az objektivitás alapelvének megőrzésével visszaadni. A nagykövet szerint az ORF elmulasztotta ezt a kötelességét. (A Népszabadság korábban beszámolt róla: az alkotók interjúkérelmükkel megkeresték Orbán Viktor miniszterelnököt is, de kérésükre nem kaptak választ - a szerk. megj.)

Szalay-Bobrovniczky Vince közölte: az elmúlt két évben nem ez az első alkalom, hogy vitába keveredik az ORF-fel, de a mostani eset minden korábbi filmnél, tudósításnál nagyobb elutasító visszhangot váltott ki. A nagykövet tájékoztatása szerint számos felháborodott magyar és osztrák juttatta el levelét a bécsi magyar külképviseletre, és az ausztriai magyar közösség több szervezete is megütközéssel fogadta az "egyoldalú alkotást".

Paul Lendvai és Andrea Morgenthaler dokumentumfilmjét szerda késő este mutatta az ORF, utána pedig vitaműsort sugárzott, amelyben Prőhle Gergely helyettes külügyminisztériumi államtitkár, Ungváry Rudolf író, Váradi Júlia újságíró, a Klubrádió műsorvezetője, Stephan Ottrubay, az Esterházy hercegek hagyatékát kezelő alapítványok vezetője és Hans Kaiser, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) volt politikusa, a Konrad Adenauer Alapítvány korábbi budapesti vezetője szólalt meg.

Paul Lendvai
Paul Lendvai
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.