Tilos tagadni az örmény népirtást a franciáknál
A francia parlament hétfőn este végleg elfogadta az örmény népirtás tagadásának tiltásáról szóló törvénytervezetet a szenátusi végszavazással, írja a hirado.hu
A felsőház tegnap 127 igen szavazattal 86 ellenében jóváhagyta a nemzetgyűlés által egy hónappal ezelőtt már megszavazott javaslatot. A tervezeten – amelynek alapján a törvény megsértőire egy évi elzárás és 45 ezer eurós pénzbüntetés szabható ki – a szenátus semmit sem változtatott.
Franciaország eddig két genocídiumot ismert el, a holokausztot és az örmények népirtását, de csak a holokauszttagadást büntette. Az 1915 és 1917 között lezajlott törökországi tömegmészárlást a francia parlament már 2001-ben népirtásnak minősítette, de nem szankcionálta azt. Az örmények szerint másfél millióan vesztették életüket a vérengzésben. Bár a Nicolas Sarkozy államfő által is támogatott javaslatnak jobb- és baloldalon is akadt ellenzője, de a nagy pártok támogatták.
Patrick Ollier, parlamenti kapcsolattartásért felelős államtitkár már a vita kezdetén leszögezte: a javaslat annak az általános vonulatnak a része, amellyel Franciaországban a rasszista és idegengyűlölő megszólalásokat büntetik. – Ez nem megemlékezési törvény. Nem azt kérjük önöktől, hogy megmondják, mi része a történelemnek, hanem azt, hogy megfelelően kezeljék azokat, akik a törvény által elismert népirtásokat tagadják – mondta a szenátoroknak a kormánytag.
A törökök nagyon nem örülnek neki
A törvény körüli ügyek közel egy hónapja feszültségeket okoznak Törökországgal. A török állam ugyanis nem ismeri el a népirtást, és az utolsó pillanatig meghátrálásra próbálta késztetni a francia parlamentet. A tegnapi szavazás és a törvény elfogadása után a török igazságügyi minisztérium közölte, hogy azt Franciaország részéről a Törökország iránti "tisztelet teljes hiányaként" értékelik, a párizsi török nagykövet pedig "folyamatos következményeket" ígért. "Franciaország most vesztette el egyik stratégiai partnerét" – mondta egy török diplomáciai forrás.
A nap folyamán több száz örmény, illetve török tüntetett egymás mellett, biztonsági kordonokkal és rohamrendőrök sorfalával elválasztva egymástól Párizsban, a szenátus épülete előtt. A két ország nagykövete a szavazáskor a tribünön, a közönség soraiban foglalt helyet.
A korábbi, nemzetgyűlési szavazás után Törökország néhány hétre hazarendelte párizsi nagykövetét, majd befagyasztotta a politikai és katonai együttműködést Franciaországgal, annak ellenére is, hogy Párizs legfőbb partnerének tekintette a szíriai válság megoldásában. A török kormány a szenátusi szavazás után azzal fenyegeti Franciaországot, hogy végleg hazarendeli nagykövetét, korlátozza a külképviselet működését, és ami a legsúlyosabb: kereskedelmi és gazdasági szankciókat vezet be Franciaország ellen.