Texasi konzervatív Obama legújabb kihívója

Miközben csütörtök este Amerika szeme a republikánus elnökaspiránsok iowai vitájára szegeződött - ahol a hétvégén előzetes próbaszavazáson tesztelhetik támogatottságukat -, a szombat már Rick Perry-é lehet.

Texas konzervatív kormányzójának környezetéből a héten kiszivárgott: csak egyetlen lépésre van attól, hogy bejelentse, indul jövőre a Fehér Házért. Felmérések és elemzők szerint márpedig az, hogy Perry versenybe száll, nem pusztán növeli eggyel a republikánus önjelöltek számát, hanem komoly veszélyt jelenthet a Barack Obama legyőzésére talán a legnagyobb eséllyel készülő Mitt Romney-ra. - Nincs egyelőre olyan ebben a mezőnyben, akiről az amerikai közvélemény úgy véli: egy súlycsoportban van már Obama elnökkel. Perry valamelyest felrázhatja a versengést. Kormányzóként komoly háttérrel rendelkezik - nyilatkozta Mark Penn politikai elemző.

A 61 éves, kétgyermekes Perry szó szerint Obama elődje, George W. Bush árnyékából lépett ki. Az USA egyik legjelentősebb államában, Texasban ugyanis a későbbi 43. elnök alkormányzója volt, majd 2000-ben "megörökölte" "W" székét. Évtizedes kormányzóságának eredményeit akarja most "eladni" Obamával szemben, értelemszerűen első helyen hivatkozva arra: mennyit tett helyben Amerika legnagyobb mai gondja, az állásteremtés érdekében. - Tudom, hogy országunk legjobb napjai még előttünk vannak - állítja Perry, ám a Demokrata Párt háza táján korántsem tartják olyan fényesnek az örökségét. - Egy Perry-adminisztráció esetében sokkal több imának lehetnénk a szemtanúi Amerika-szerte. Imádkoznának az emberek, hogy országunk túlélje azt az embert, aki elsősorban a jobboldali ideológiai bigottságban jeleskedik majd - fogalmazott szarkasztikusan Lloyd Doggett, texasi képviselő. Ez nemcsak a legújabb elnökaspiráns kőkonzervatív nézeteire utalás, hanem arra is: a metodista vallású politikus egy hete 30 ezer embert "szólított imára" egy, a politikai megújulást hirdető, ám a vallásosságra is építő rendezvényen. Keresetlen szavakkal intézte el Perry eredményeit David Axelrod, Obama kampányainak vezéralakja is. - Ha megnézzük, mi történt az oktatással, az egészségüggyel abban az államban, nos, az nem a fejlődés, hanem a megtizedelés története - mondta.

Külpolitikai nézeteit tekintve ismét csak Bush örököseként írják le Perry-t. A Foreign Policy folyóirat blogja, a The Cable "internacionalista héjaként" ír róla: a kormányzó hisz Amerika kivételezettségében, mint ahogyan abban is: aktív szerepvállalással kell, hogy fellépjen a globális fenyegetettségek kivédésére.   

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.