Texasban érvénytelenítették a melegházasságok tilalmát

Amerika egyik legkonzervatívabb államában, Texasban egy szövetségi bíró szerdán érvénytelennek mondta ki az azonos neműek házasságára vonatkozó tilalmat.

Az Orlando García bíró által meghozott ítélet nem azonnal hatályos, annak végrehajtása a fellebbezés eredményétől függ majd. Vagyis a homoszexuális párok egyelőre továbbra sem kelhetnek egybe Texasban.

Greg Abbott, Texas republikánus főügyésze bejelentette, hogy fellebbez az ítélet ellen, arra hivatkozva, hogy egy legfelsőbb bírósági verdikt szerint a szövetségi tagállamoknak jogukban áll meghatározni azt, hogy mit tekintenek házasságnak.

Texas alkotmánya szerint házasság csakis egy férfi és egy nő között jöhet létre.

Orlando García indoklása szerint a tilalmat semmiféle legitim kormányzati cél sem indokolhatja racionálisan. A bíró hangsúlyozta, hogy a bíróságnak az alkotmány által előírt fő feladata a törvény előtti egyenlőség szavatolása.

García egy legfelsőbb bírósági precedensre hivatkozott, amely megtiltotta az államok számára, hogy olyan törvényeket fogadjanak el, amelyeket a homoszexuálisok elleni ellenséges érzületek diktáltak, és amely egyúttal kizárja annak lehetőségét is, hogy a szövetségi kormányzat különbözőképpen kezelje az államok által engedélyezett különnemű és azonos nemű házasságokat.

Az ügy a New Orleans-i szövetségi fellebbviteli bíróság elé kerül majd, együtt a Utah, Oklahoma, Kentucky és Virginia államban az elmúlt hetekben meghozott szövetségi bírói ítéletekkel.

Arizonában ugyanakkor egy olyan, a republikánus többségű helyi törvényhozás által már jóváhagyott törvénytervezet borzolja a kedélyeket, amelynek értelmében az államban működő cégek vallási okokra hivatkozva megtagadhatnák a meleg és leszbikus ügyfelek kiszolgálását.

A várakozások szerint Jan Brewer kormányzó még a hét folyamán meg fogja vétózni a törvénytervezet. A politikus asszonyt erre szólította fel egy sor tekintélyes republikánus politikus, köztük a szövetségi szenátus mindkét arizonai tagja, John McCain és Jeff Flake, valamint Mitt Romney volt elnökjelölt is.

A nagyobb cégek közül az Apple, az American Airlines, az AT&T és az Intel is elutasítóan foglalt állást a törvénytervezettel szemben, és aggodalmának adott hangot az Arizonai Super Bowl Vendéglátó Bizottság is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.