Terrortámadást hiúsítottak meg Svédországban

Őrizetbe vett a svéd biztonsági rendőrség négy embert annak gyanújával, hogy terrortámadásra készültek göteborgi művészeti központ ellen.

Stefan Johansson rendőrségi szóvivő közölte, hogy a négy gyanúsítottat vasárnapra virradóra fogták el Svédország második legnagyobb városában. Bár Johansson további részletekt kérdésre sem árult el a letartóztatásról, a TT hírügynökség úgy tudja, a négy embert a Röda Sten művészeti központnál fogták el, miután terrorfenyegetés miatt kiürítették az épületet. Ebben mintegy négyszázan voltak a Göteborgi Művészeti Biennálé megnyitójának alkalmából.

„Éjfél körül a rendőrök kihívtak, és azt mondták, csendben menjünk el, mert veszély fenyegeti az épületet. Mindenki így is tett” – mesélte az AP amerikai hírügynökségnek a kortárs művészeti megnyitó egyik résztvevője. A rendőrség átkutatta az épületet, de semmit nem talált. Egy későbbi közlemény szerint a hatóságok olyan támadásról értesültek, amely „súlyos veszélyt jelenthet az életre és az egészségre, és jelentős anyagi kárt okozhat”.

Az egyelőre nem világos, hogy a göteborgi merényletkísérlet összefügg-e 9/11 tizedik évfordulójával. Svédország a folyamatos fenyegetések miatt tavaly novemberben emelte alacsonyról fokozottra a terrorkészültség szintjét. Karácsonykor egy magát felrobbantó öngyilkos merénylő, Taimour Abdulwahab támadásában két ember sérült meg Stockholm utcáin.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.