Terrortámadásra készülhettek az elfogott dzsihadisták

Spanyolországban készülhetett terrorcselekmény elkövetésére két dzsihadista terrorista, akiket kedden hajnalban vettek őrizetbe a rendőrök az észak-afrikai spanyol autonóm város, Ceuta területén – közölte a spanyol belügyminisztérium kedden.

A hatóságok feltételezése szerint az őrizetbe vettek egy terrorista sejthez tartoznak. Korábban a csoport két marokkói eredetű tagját, januárban tartóztatták le szintén Ceutában. Ők öngyilkos merényletre készültek.

Tavaly a spanyol és marokkói rendőrök összesen 40 dzsihadista terroristát fogtak el, mindannyian azt tervezték, hogy a Közel-Keletre utaznak és bekapcsolódnak az ott dúló harcokba. Az idén letartóztatott hat ember viszont mind spanyol területen akart terrorcselekményt végrehajtani.

Spanyolországban a terrorizmus elleni biztonsági készültség szintje a hat fokozatú skálán jelenleg hármas, amelyet a párizsi Charlie Hebdo című lap szerkesztőségében elkövetett januári vérengzés után rendeltek el. Ez azt jelenti, hogy az utcákon és a fontos intézményeknél több a rendőr, mint korábban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.