Terrortámadás a Mol pakisztáni gázüzeménél

Egy kisebb fegyveres csoport megtámadta a Mol Pakistannak, a Mol-csoport tagjának manzalai gázüzemét még február 11-én. Az incidens során senki nem sérült meg - erősítette meg a Mol csütörtökön a távirati irodának a több hírportálon megjelent információt.

A Mol azt közölte: a biztonsági erők azonnali és szakszerű reakciójának, illetve a helyi közösség segítségének köszönhetően a támadókat megfutamították. A létesítményben kisebb tűz keletkezett, a gázfeldolgozás öt órán keresztül szünetelt, de a szükséges javítások után az üzem újra teljes kapacitással működni kezdett - közölte az olajipari társaság.

A hírportálok a Business Recorder vezető pakisztáni üzleti újság honlapjára hivatkozva arról számoltak be csütörtökön, hogy rakétákkal támadták meg a Mol pakisztáni létesítményét. Lipták Ernő, a Mol Pakistan ügyvezető igazgatója nyilatkozott a honlapnak, hangsúlyozva, hogy az eset után tárgyalásokat folytatott az illetékes pakisztáni minisztériummal, hogy a létesítmény védelmének megerősítését kérje.

A támadás után nem sokkal a kormányzat megerősítette a Mol egységeinek védelmét, és biztosította a vállalatot, hogy kiemelt kérdésként kezelik a telephely biztonságát. A Mol a megtámadott Tal blokkban további két kút fúrását tervezi, az eddigi kutatások Lipták szerint sikeresek voltak - számoltak be csütörtökön a magyarországi hírportálok. A Mol Pakistan operátori szervezésében 185 millió dollárból megvalósult gázfeldolgozó üzemet 2009. november közepén adták át. A Pakisztán fővárosától, Iszlámábádtól mintegy 230 kilométerre, a manzalai Tal gázmezőn lévő üzem kapacitása napi 8,6 millió köbméter.

A Mol 1999 óta folytat szénhidrogén-kutatást a Tal blokkban, ahol más cégekkel együttműködve eddig 13 kutat fúrt, s ezek közül 10 sikeres volt. A nemzetközi arány tíz fúrásból egy sikeres találat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.