Terrorrazziák: megállt az élet Brüsszelben

Huszonkét razziát tartottak Brüsszelben, és 21 embert tartóztattak le, a párizsi merényletekkel összefüggésben leginkább keresett Salah Abdeslam azonban nincsen köztük.
Továbbra is a legmagasabb terrorellenes készültségi szint van érvényben a belga fővárosban, amelynek Molenbeek nevű negyedéhez számosan kötődtek a 10 nappal ezelőtti párizsi terrorhullám kitervelői és végrehajtói közül. Az egyetemek és az iskolák nem nyitnak ki hétfőn, és még a metró sem jár. Molenbeekben a razziák során rá is lőttek egy autóra a rendőrök, amelynek megsérült utasát később letartóztatták. Fegyvereket és robbanószereket egyelőre nem találtak.

Eközben Párizsba érkezett David Cameron brit miniszterelnök, hogy tárgyalásokat folytasson Francois Hollande államfővel az Iszlám Állam elleni katonai fellépésről, amelyet Hollande erősen szorgalmaz. Cameron azt, amit Hollande-tól hall ebben a tárgyban, megpróbálhatja felhasználni arra, hogy meggyőzze a parlamentet, támogassa a brit légierő légicsapásainak kiterjesztését Irak mellett Szíria területére is.

Cameron a találkozó után még Párizsban bejelentette, hogy még a héten kérni fogja ehhez a parlament támogatását. Mint mondta, egyetértettek abban a francia elnökkel, hogy szélesebb, európai szintű együttműködésre van szükség az Iszlám Állam ellen, és hogy ennek kitüntetetten fontos része kell legyen a titkosszolgálati információk megosztása – írta a BBC.

Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy mégsem a napokban szavaz a parlament a légicsapások kiterjesztéséről, Michael Fallon védelmi miniszter szerint hosszabb tárgyalásokra lesz szükség, és egy olyan rendezési tervre, amely túlmutat a bombázásokon. Fallon azt állítja, hogy sikerült Oroszországot és Iránt is meggyőzni Bassár el-Aszad elnök távozásának szükségességéről, mások azonban kétségbe vonják, hogy volna ilyen egyetértés, és az sem világos, ki fog harcolni a terepen az Iszlám Állam ellen.

A Munkapárt egyik nyilatkozójuk szerint a rendezési terv minőségétől teszi függővé támogatását. A pacifista pártelnök, Jeremy Corbyn egyes támogatói nyomást próbálnak gyakorolni a képviselőkre, hogy semmiképpen se támogassák a további katonai beavatkozást. Cameron felajánlott a franciák számára egy légibázist Cipruson, ahonnan támadásokat vezethetnek az Iszlám Állam ellen.

Francois Hollande a héten Washingtonba és Moszkvába is elutazik, hogy az Iszlám Állam elleni közös fellépésről tárgyaljon. A két vezető politikus közösen ellátogatott a legnagyobb 10 nappal ezelőtti mészárlás helyszínére, a Bataclan koncertteremhez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.