Terrorkapcsolat gyanújával fogtak el két embert a német rendőrök

Németországban súlyos állam elleni erőszakos bűncselekmény előkészítésének és az Iszlám Állam (IS) terrorszervezethez fűződő kapcsolatok gyanúja miatt őrizetbe vettek két embert - közölte csütörtökön a berlini rendőrség.

A közlemény szerint terrorelhárító egységek bevetésével egy időben több helyszínen házkutatást tartottak Berlinben, Észak-Rajna-Vesztfália és Alsó-Szászország tartományban. A fővárosban két lakást és két további helyszínt kutattak át. Az akció négy férfi ellen irányult. Kettőt őrizetbe vettek, valamint egy nőt is, aki ellen más ügyben volt érvényben elfogatóparancs.

Az egyik gyanúsítottat az algériai hatóságok is keresik az IS-hez fűződő kapcsolatai miatt. Az illető az eddig feltárt adatok alapján Szíriában katonai kiképzést kapott. A házkutatásokon lefoglaltak egyebek mellett számítógépeket és mobiltelefonokat - áll a közleményben.

Sajtóértesülések szerint a berlini tartományi bűnügyi hivatal vezette nagyszabású razziában 450 rendőr és kommandós vett részt, és mindkét őrizetbe vett férfi algériai. A fő gyanúsított 35 éves, egy menedékkérőket befogadó állomáson vették őrizetbe az észak-rajna-vesztfáliai Attendornban. Az illető a szövetségi alkotmányvédelmi hivatalnak (BfV) - a német belső elhárításnak - tűnt fel, adatai szerint Szíriában harcolt az IS oldalán, és több személyazonosságot használ.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.