Vallási ideológia hajtja a legtöbb terrortámadást

Egy frissen publikált jelentés szerint 61 százalékkal nőtt a terrorizmus halálos áldozatainak száma 2012 és 2013 között világszerte.

A tavalyi évben közel tízezer terrortámadás történt világszerte, 44 százalékkal több, mint az azt megelőző évben. A merényletekben – amelyek többsége mögött az Iszlám Állam, az al-Kaida, a Boko Haram és a tálibok állnak – összesen 18 ezer ember vesztette életét – olvasható a Globális Terrorizmus Index 2014-es jelentésében.

„Nem csak a terrorizmus intenzitása, de a kiterjedése is folyamatosan növekszik" – nyilatkozta a BBC-nek a Gazdaságért és Békéért Intézet (IEP) szakértője.

Az IEP vezetője szerint az utóbbi évek drasztikus növekedése mögött főként a 2011-ben kezdődött szíriai polgárháború áll. „ A szíriai instabilitás – ami most Irakra is kiterjedt – a terrorizmus fellendülésének oka."

A kedden publikált jelentés a terrorizmussal kapcsolatos 2000 és 2013 közötti trendeket vizsgálja, az adatokat pedig az amerikai Globális Terrorizmus Adatbázisból vették a készítők. A jelentésben található egy rangsor is, ami az országokat sorolja be a terrorista cselekedet hatása alapján – ezt a terrorista esetek száma, a halálozások, a sebesültek száma és az anyagi károk alapján határozzák meg. Ebből kiderül, hogy Irakban, Afganisztánban, Pakisztánban, Nigériában és Szíriában történt az összes halálos merénylet 80 százaléka. Csak Irakban több mint hatezer ember vesztette életét. A „rangsor" következő öt országa India, Szomália, a Fülöp-szigetek, Jemen és Thaiföld. 

Habár a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban 2000 óta „csupán" az áldozatok 5 százaléka vesztette életét terrorista akciókban, ezek az államok is súlyos támadásokat szenvedtek el. Elég a 2001 szeptember 11-i New York-i merényletre, a 2004-es madridi, a 2005-ös londoni robbantásokra vagy a 2012-es norvég lövöldözésre gondolni. 2013-ban Mexikó és Törökország voltak azok az OECD-országok, ahol a legtöbb terrorizmusból következő haláleset történt ( előbbiben 40, utóbbiban 57).

„A merényletek többségét elkövető négy csoport vallási ideológiát követ, amely a vahabita iszlám szélsőséges értelmezésén alapul" – mutat rá az IEP vezetője, aki szerint azonban nem kizárólg vallási alapon követik el a merényleteket. „Sok olyan békés muszlim többségű ország van – pl.  Katar, az Egyesült Arab Emírségek vagy Kuvait – ahol nincs terrorizmus. Ebből is látszik, hogy mennyire fontos az olyan tényezők szerepe, mint a társadalmi, politikai és geopolitikai helyzet."

Killelea a jövőt tekintve sem derűlátó. „Nem akarom a 2014-es adatokat előre megjósolni, de nagyon nehéz elképzelni, hogy a dolgok kicsit is jobbak lesznek." Szakemberek szerint ugyanakkor hiába növekedik a terrorista cselekedetek száma, nagyon fontos, hogy a jelenséget kontextusba helyezzük: egy 2012-re vonatkozó ENSZ-tanulmány szerint nagyjából a terrorista támadások 50 százaléka követel életeket, és negyvenszer több ember hal meg egyéb gyilkosságban, mint terrorista cselekedetben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.