Terroristavadásznak állhatnak az unatkozó turisták

Izrael különleges programot kínál azoknak a turistáknak, akik már unják az ország nevezetességeit.

A turisták nyaralásuk alatt kipróbálhatják, milyen is lehet az izraeli hadsereg katonájának lenni. Dél-Jeruzsálemben a Caliber 3 nevű cég kínál különleges szórakozást az ide érkező külföldieknek, nemcsak a felnőtteknek, hanem az egészen kicsiknek is. A cég egyébként már 2007 óta indít terrorizmusellenes kurzusokat, elsősorban hatékony biztonsági megoldásokat kínál, és együttműködik az izraeli védelmi erőkkel is.

A turistáknak szervezett kétórás képzéseket a hadsereg elitegységeinek egykori tagjai vezetik. A turisták megtanulhatják, hogyan kell lőni, védelmi tervet készíteni, túszokat ejteni, és hogyan kell kezelni egy terrortámadást. – Kombináljuk a cionizmus értékeit a lövöldözés örömével. A résztvevőknek egy olyan képzésben lehet részük, amelyet sehol máshol nem tapasztalhatnak meg, csak a csatatéren – található az edzőtábor honlapján.

Az izraeli Times a programot cionista extrém turizmusnak nevezte, egy másik honlap szerint pedig a tréning csak fokozza a turisták élményét, akik gyakran csalódottak idegenvezetőik beszámolói miatt.

A turisták egyébként karton "terroristákon" gyakorolhatják a lövöldözést. Mindezt természetesen a tábor vezetőjének irányításával, aki megmutatja azt is, hogyan lehet a legkönnyebben elkapni az agresszort, és milyen fegyvereket, robbanóanyagokat lehet bevetni ellene. A táborvezető egyébként annak az egységnek a tagja, aki 1976-ban levezényelte az izraeli túszmentő akciót az entebbei repülőtéren.

– A világ minden tájáról jönnek ide látogatók, hogy találkozhassanak az elit egység tagjaival, és meghallgathassák a történeteiket –mondta a Caliber 3 igazgatója, aki hozzáteszi, erre a programra már régóta megvolt a kereslet. Azonban a terrorizmusturizmus nem újdonság Izraelben. Az egyik utazási iroda szintén lőgyakorlatot kínál a vendégeknek. A program keretében a turisták a nyilvánosság előtt elzárt felszerelések között barangolhatnak, és találkozhatnak a hadsereg kiképzőtisztjeivel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.