Terroristák támadtak meg egy pakisztáni egyetemet

Fegyveresek támadtak meg egy északnyugat-pakisztáni egyetemet helyi idő szerint szerda reggel. A hatóságok a négy támadót megölték. A terrortámadásnak legalább 20 halálos áldozata és 50 sérültje van.

A pakisztáni rendőrség és hadsereg szerda reggel vette körül a Bacsa Khán campusát. A Pesavártól északkeletre fekvő Csárszaddában található, 3000 hallgatót számláló intézménybe az előadások alatt hatoltak be. A diákok többségét sikerült kimenekíteni.

Az áldozatok számáról ellentétes információk láttak napvilágot. A BBC az AFP-re hivatkozva 15-20 halálos áldozatról ír, míg a CNN legalább 21 halottról és 50 sebesültről tud. Az épületből két robbantást is lehetett hallani. 

Pakisztáni katonák gyülekeznek az egyetem mellett
Pakisztáni katonák gyülekeznek az egyetem mellett
Fayaz Aziz / Reuters

A hatóságok négy terroristát megöltek a több mint három óráig tartó ostromban. A támadást a pakisztáni tálibok vállalták magukra.

A helyi beszámolók szerint nem véletlen, hogy pont szerda reggel támadtak a campusra. Az egyik oktató, akinek sikerült kimenekülnie az egyetemről azt mondta a BBC-nek, hogy az intézményben éppen egy irodalmi előadás zajlott a pastu nacionalista vezetőről, Bacsa Hánról, akiről a campus is a nevét kapta. 

A Zürichben tárgyaló Mohamed Navaz Sarif pakisztáni miniszterelnök közleményben reagált a támadásra. Elítélte azt, és szerinte "akik ártatlan diákokat és polgárokat ölnek meg, azoknak nincs hitük és vallásuk".

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.