Terrorfigyelmeztetés van Németországban

A Bajnokok Ligája döntője miatt terrorfigyelmeztetés van egész Németországban, írja a Spiegel Online.

Várhatóan több ezer szurkoló fogja végigizgulni az esti BL-döntőt a nyílt utcán, ami terroristák számára remek alkalmat adhat a támadásra.

Jörg Ziercke, a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) elnöke a Spiegel információi szerint egy bizalmas megbeszélésen figyelmeztette a belügyminisztert egy lehetséges terrortámadásról. Leginkább a nyílt téren szervezett rendezvények résztvevői lesznek veszélyben, ezért országszerte fokozzák a biztonsági előkészületeket.

A berlini Június 17-e utcát már napok óta lezárták, a brandenburgi kapu előtt pedig felállítottak egy óriáskivetítőt, amelyen keresztül a szurkolók végigkövethetik majd a Bayern München és a Borussia Dortmund londoni küzdelmét. Az ide érkezőket a berlini rendőrség kiemelten figyeli, és a gyanús táskákat át is nézik (ez amúgy más helyszíneken is így lesz). Így akarják megakadályozni, hogy a terroristák robbanószerkezeteket tudjanak a tömegbe vinni, és megismétlődjön az áprilisi bostoni tragédia, ahol a maratont néző tömegbe szintén hátizsákokban csempészte be a merénylő testvérpár a bombákat.

Hogy a terrorfenyegetés mennyire komoly, nem tudni. Az utóbbi években a BKA többször is riadóztatott, az esetek többségében utólag kiderült, hogy feleslegesen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.